Ha a gyerek felnőtt korában letojja a szüleit, az a szülők hibája?

Szerintem a szülő hibája, egyrészt szeretetet és érdeklődést kellett volna a gyerek irányába tanusítani, másrészt példát kellett volna neki mutatni, hogy az idősebb családtagjainkon, meg úgy általában életkortól függetlenül az arra szoruló szeretteinken segítünk. Röviden szeretni ÉS nevelni is kell a gyereket.

Az meg egy másik kérdés, hogy mennyire számít manapság etikusnak azért szülni, hogy az idős korodat biztosítsd... Egy biztos, régen ez teljesen elfogadott volt.

#20

Magyarán, ezzel azt mondod, hogy az ember önző, amiért a SAJÁT életét akarja élni?

Egy bántalmazó (nem csak fizikai értelemben) szülőt?

Az ilyen ember mire kitör otthonról (már ha tud), és végre érezheti először, hogy szabad, akkor menjen vissza a nyomasztó környezetbe?

Marhára nem értek egyet.

Anyámékkal pl a nagyapánk rettenetesen bánt, és mikor lerobbant, akkor mindent felejtsen el?

Az ápolás még normális viszonyban is nagyon megterhelő!

"Nem én kértem, hogy megszülessek" érv-re azt mondom, hogy jogos!

Tudod kiknek kellene gondoskodni az olyan emberekről, akikről a gyerekeik nem akarnak?

Az államnak, ami folyton propagálja, hogy mindenki csináljon gyereket!

Az nem baj, hogy sokan totál alkalmatlanok rá!

23-as, igen azt mondom, hogy a fogyasztói társadalom kinevelte az önzőséget, de az már egy következő kérdés, mikortól jogos, ha csak magunkra gondolunk.

Arra hivatkozni, hogy nem én kértem, hogy megszüklessek, szintén összetett kérdés, mert pl ha megnézünk olyan népeket, ahol a gyermekvállalás messze nem tudatos döntés, azt tapasztaljuk, hogy a szülőket ettől függetlenül tisztelik és sokkal kevésbé hibáztatják, mint az úgynevezett "fejlett" társadalmakban. Az már egy következő kérdés, hogy ez az irány össztársadalmi szintem jó, vagy nem.

Nem olvastam el a válaszokat, hogy ne befolyásoljon.

Én úgy gondolom, hogy valahol az elfogadásban rejlik a dolog lényege, mármint a gyerek elfogadásában.

Jómagam ötvenes nő vagyok, még aktívan dolgozom, és még fogok is 10 évig minimum. Barátnőmmel egy a végzettségünk, ő az idős anyjával van ápolásin, csak négy órásban tud így elhelyezkedni, a pénz is kevés, az évei is lassabban telnek a nyugdíjhoz. Ő azt mondja mindig, hogy amennyit kapott az anyukájától, (őszinte) szeretetet, megértést, bíztatást, elfogadást, együttérzést egész életében, ő ezért annyira szereti anyuját, hogy soha nem tudná otthonba adni. Még egy akármilyen jó, egyszemélyes apartmanos elit helyre SEM. Ő holtáig ápolni fogja (és ez megy már 10 éve, az anyujáról való gondoskodás). Ha úgy megnézem, igazából tényleg anyagilag nem kapott többet ő sem sokkal, mint én, csak a különbség annyi, hogy neki jó szívvel adták. Nekem meg ha anyu adott (pl. belénk szálltak az autópályán, totálkáros lett a kocsi, beleadott az újba), utána azt is felhánytorgatta. Elfogadni sosem tudott, (oké, felnevelt), de ő csak ítélkezni, vagdalkozni, kritizálni, kinyilatkoztatni tudott, ha rólam volt szó. (Tesóm amúgy a tündérkirálylány, de ez most nem számít annyira).

Lényeg, hogy most volt két hétig kórházban, és bevallom, már nézegettem az idősotthoni helyeket, hogy képben legyek (nyilván nem lepukkantat, hanem jót). Én még összeköltözést sem vállalnék, pedig háromszobás házban élünk a férjemmel ketten, lányunk már kirepült. Én nem érzem úgy, hogy nekem most kellene, hogy legyen erre 10-15 évem, ha leesik a lábáról anyám. Pont a leírtak miatt, elfogadni sosem tudott, igazán jó anya sosem volt.

Én valahol itt látom az ördögöt a részletekben, meg ugye ki mint vet, úgy arat. (Aztán ha ez szülő leszarása, akkor az).

"Az én korosztályomnál pl alap értékrend a szülőkről való gondoskodás még akkor is, ha a mai fiatalok szerinti gondolkodás alapján a szülő nem volt jó szülő."

És akkor mert szerinted ez jó, vajon tényleg jó?

Beszéltek itt arról, hogy a fiatalok letolják magukról a felelősséget, miközben pont az idős korosztályra jellemző ez a mentalitás. Több gyereket vállaltam, mint amennyit normálisan etetni/ruhàzni/szeretni tudtam? Áh, nem tehetek róla, akkor ez így ment. Nem tettem félre semennyit, nem gondolkolkodtam el sosem azon, hogyan és miből leszek meg öregkoromban? Áh, de akkor senkinek nem jutott eszébe, nekem miért jutott volna? Vertem a gyerekem, nem foglalkoztam vele, szidtam, bántalmaztam? Àh, de akkor nem hívták még fel rá a figyelmet, hogy ez nem jó, ez volt az elfogadott, a gyereknek akkor is voltak kötelességei, ha sz*r szülői voltak.

Azt gondolom, nem az EGO alakult ki az elmúlt évtizedekben, hanem pont a felelősségvállalás, annak elfogadása, hogy a tetteinknek igenis van következménye. Amit adunk, azt kapjuk, nincs olyan, hogy gyereket vállalunk, neveljük, ahogy puffan, ahogy jólesik, mert úgyis gondoskodni fog rólunk, ma már bizony el kell fogadni, hogy ha sz*r szülő vagyok, akkor rácseszek, és ezzel a tudattal kell gyereket vállalni.

Nem hiszem, hogy ez rossz irány vagy gond, épp ellenkezőleg, ennek köszönhetően legalább kevesebb lelkisérült ember lesz. Nyilván a mai időseknek szívás, mert ők még nem tanultak még felelősséget vállalni a tetteik és saját idős koruk iránt, a mai fiatalok meg igen, ők már abban nőnek fel, hogy ok-okozat van.