Folyton kritizáló anyával milyen nő lettél? Van önbizalmad? Tartod vele a kapcsolatot rendesen?
válasza:Én sikertelen, imposztor-szindrómás ember lettem. Nyilván nem csak anyám beszólogatásai miatt, de biztos része van benne. Nem is volt bennem soha bizonyítási vagy, meg sem akartam mutatni, hogy esetleg képes lehetnék bármire is, hisz úgysem értékelte. Így persze sosem vittem semmire, a felsőoktatást is abbahagytam (arra azt sikerült mondania, hogy szerinte úgysem vagyok képes arra, hogy lediplomázzak). Sok évvel később jutottam el odáig, hogy mégis megpróbáljam megint - itt tartunk most, várom az egyetemi felvételi ponthatárokat, és közben felsőfokú nyelvvizsgára készülök.
Ezzel együtt is tartom vele a kapcsolatot, hisz mégiscsak az anyám, felnevelt stb., de bizalmas információkat nem osztok meg vele. Fogalma sincs az egyetemi jelentkezésemről, az ehhez letett szintemelő érettségiről, a szerelmi életemről és hasonló dolgokról.
válasza: válasza:Stabil idegrendszerem van, normális mértékű önbizalommal. A nagy része lepattan rólam, a maradékot meg tudatosan ignorálom. (Mármint az indokolatlannak érzett kritikát, amik már több évtizede állandóak:S)
Amúgy együtt is élünk, és tényleg egyik fülemen be, a másikon ki. Ritkán húzom fel magam.
válasza:Nagymamám ilyen, folyton kritizáló. Nagyrészt vele éltem. Folyamatos megfelelési kényszerem van, és önbizalomhiányom.
Tartom vele a kapcsolatot, de amikor megyünk hozzá, vagy ő jön, már előre befeszülök, hogy mibe fog belekötni. Általában veszekedés/sértődés a vége.
válasza:Keménynek kellett lennem. Kb tini koromtól kezdve csak magamra számíthattam. A viselkedésünk és az érzelmi világunk nem csak a szüleinkkel való kapcsolaton alapul. Ezért lehet az, hogy sok elnyomott gyerekből egy visszahúzódó, önbizalomhiányos senki lett, míg sokaknak pont ez adott erőt, hogy igenis megmutassák, kik ők.
Én anyám miatt maximalista lettem, nagyon gyakran nem tartom se magamat, se a munkámat elég jónak. Versenyzek másokkal, nem elég a második hely, a legjobbnak kell lennem.
Ugyanakkor mindenre találok megoldást, folyamatosan fejlesztem magam, és próbálok kitörni a tanult magatartás formákból, amiket anyám belém diktált.
Kimondottan más ember lettem, mint ő. Én a jég hátán is megélek. Nem bántok senkit, nem alázok másokat, nem bántom a családom. Anyám ennek pont a szöges ellentéte.
Szerencsére családom belül teljesen más ember lettem, mint ő. Jó anyának gondolom magam és jó feleségnek, embernek.
Összességében egy erős, független, de szeretetre éhes és gyakran túlságosan maximalista ember lett belőlem anyám miatt.
Úgy gondolom, ha szeretetben nevelt volna, akkor is erős nő lett volna belőlem, de nem stresszeltem volna túl a kudarcaim az életben. Hátrányban érzem érzelmileg magam anyám miatt.
válasza:6-os, a kérdező nem biztos, hogy arra gondolt, amikor anyuka lebsz, mert hülyeséget csináltál, hanem amikor már az élő fába is beleköt, és bármit teszel soha semmi nem jó.
Nálunk utóbbi állt fenn - csak nálam, a fiútesómat sohasem cs.sztették -, miután elköltöztem két év pszichológus után hellyel-közzel oké.
Addig semmi önbizalmam nem volt, nem mertem konfrontálódni, senkinek, értéktelennek éreztem magam - hiszen egész életemben azt hallgattam, mekkora sz... vagyok, olyan, aki semmire nem viszi, és még sorolhatnám.
Nem tartom vele a kapcsolatot - néha találkozunk, akkor elvseverészek vele az időjárásról, de semmit nem tud rólam.
#16 Én is pontosan így érzem magam, annyiból jobb, hogy egészséges párkapcsolatban élek, így tudom, hogy azért van, aki tud engem szeretni (bár néha még mindig megkérdőjelezem ezt, ha épp nem vagyunk együtt hosszú ideig vagy összeveszünk).
Nekem anyám már kamaszkorom óta sulykolja belém, hogy én nem fogok kelleni senkinek, mert dagadt vagyok, mert nem öltözködöm nőiesen (ő úgy fogalmazott, hogy nincs bennem semmi nő, mindezt 12 évesen, amikor szerintem sok gyereket még nem az érdekel, hogy szoknyában vagy nadrágban megy-e ki az utcára), mert cserepes volt a szám, vagy a személyiségem miatt. Amikor párkapcsolatban voltam is képes volt olyat mondani, hogy szakítani fog velem hamarosan, mert dagadt vagyok. Vagy amikor bevitt egy társaságba és nem anyám ízlése szerint öltöztem, azt mondta, hogy nem lesz büszke rám a barátai előtt.
Ja és amúgy semmi nem volt jó neki, ha beszólt valamire és mondta mi lenne a helyes, majd a "helyes" dolgot csináltam, az sem volt hirtelen jó. A lényeg, hogy elégedetlen legyen velem.
Én emiatt egész életemben úgy gondoltam, hogy "bottal se" kategória vagyok, ha valakin mégis láttam érdeklődést, esetleg szerelmet, úgy voltam vele, hogy biztos nem is ismer, na majd ha megismer úgyis kidob. Nem hittem el, hogy tetszem nekik, mert hát az én testem objektíven ronda. Engem lehetetlen szeretni. Főleg hogy anyám a legtöbb srácnak elmondta, hogy én mekkora szar vagyok, ilyenkor mindig azon izgultam, hogy mikor fog kidobni, mert most "lebuktam".
Nem szándékozom tartani vele a kapcsolatot. Ha mégis egyszer újra beszélünk, csak egyet kell beszólnia és ugyanúgy nem fogok vele beszélni.
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!