T.e is gyűlölöd a szüleidet? Miért?

Nem gyűlölöm, de nem tartjuk a kapcsolatot, már teljesen közömbösek.

Apám alkoholista volt, már kiskoromban lelépett, nem is ismertem igazából sosem, mármint nem keresett bennünket többé.

Anyám meg az a tipikus gyűlölködő, kontrollmániás nárcisztikus személy, aki mindent tiltott, büntetett, volt egy kis verés is, lelki bántalmazás, ordítás, meg persze abban nőttem fel, hogy neki azért van sz*r élete, mert fel kell minket nevelni és megbánta az egész házasságot és gyerekvállalást.

Valamikor gyűlöltem, persze, de ma már olyan, mint egy idegen, régi emlék, nem láttam pár éve.

Nem, csak sajnálom, hogy ők is beleestek abba a csapdába, hogy akkor a többedik magzatot csak tartsuk meg.

Nyomorogtak lehetetlen albérletekben, sokára lett jobb munkájuk amit szerettek, ami viszont alig fizetett.

Aztán egyikük be is sokalt, magunkra hagyott.

Nagyon sajnálom, hogy nem jutott egyikünknek sem jobb élet.

Az ég világon senkire se haragszom. Minek. Haragudjanak saját magukra inkább. Vagy inkább javuljon meg, akit érint, mégpedig a saját maga javára legalább.

Én akkor már inkább mérgelődni szoktam olykor, az más.

Nem. Apám halott, anyámmal meg nem beszélek.

Apám alkoholista volt, régen gyűlöltem, aztán meghalt, onnantól mit gyűlöljek rajta? Anyámmal meg simán csak eltávolodtunk, semleges a kapcsolatunk.

Néha inkább csak azt sajnálom, hogy nem voltunk normális család.

Mert alapvetően apám egy tök jó fej, jó arc lehetett volna, kereshetett volna relatív jó pénzt, élhettünk volna tisztességes életet. Mégis az alkoholt választotta.

Anyám meg már felnőtt koromban változott meg, mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Ezért is szar érzés ha találkozom vele, mert egy idegen ember ül velem szemben, akit már nem is akarok megismerni.

Ez van, élem a magam életét.