Van itt olyan, akit nem ismernek a saját szülei?
Igen,van. Nálunk pont ez a helyzet.
Nekem ez a mai napig döbbenetes. (28èv után)
Mondhatni, részben így van. Apám imád engem, nagyon szeret, viszont a szar élete a jellemét is erőteljesen negatív irányba fordította. Rég nem az az ember, akit kiskoromban rajongásit szerettem (és nem azért, mert rengeteg gyereknek a szülő az atyaúristen).
Ő ha próbálkozik, és tényleg azt akarja, hogy örüljek, akkor sem igazán sikerül neki olyat vennie. Legtöbbször pénzt ad, mert úgy véli, abból azt tudom megvenni magamnak, aminek igazán örülök. Ő régen sokkal jobban örült volna ennek, mint annak, amit kapott, miközben megvolt, mit szeretne, és ugyanannyiba került, mint az, ami nem tetszett neki. Ha meg nem pénzt ad, akkor bizony nem ismer. Szerinte nekem nem lehet semmit venni, mert nekem semmi nem jó. Ahogy úgy tartja, karácsonyra, születésnapra nagyobb dolgot kell kérni-venni, nem apróságot, amit bármikor máskor megvehetek (pl papír, ceruza).
Nos, a valóság az, hogy engem szerfelett egyszerű megajándékozni olyannal, amit imádni fogok.
Újfent apám: szerinte magamtól semmire nem vagyok képes. Vagy aligha. Sokkal kevesebbet néz ki belőlem, pl a problémamegoldásom. Az a pocsék, hogy amikor vele vagyok, akkor ez igencsak irányítás alá von, visszatesz a gyerek szerepbe, ugyanis akármit mondok, zömében ő a tapasztalabb, ő jobban tudja, az én ötleteim meg hülyeségek. Hát így inkább csöndben maradok a gyerek.
A valóságban ez úgy néz ki, hogy az osztálytársak, tanárok, szakmában dolgozók (eü, szakmai gyakorlat) mondták, világítottak rá, hogy baromi jól megy, feltalálom magam, kreatív vagyok, mindig keresek-találok megoldást vagy átmenetet, és (látszólag) nem akadok ki, nyugodtan kezelem a helyzeteket.
Szokták mondani, hogy egy embernek több arca van. Ez nagyon igaz. Van egy külön apámnak, amit ő ismer, ami nem kevésbé igaz a másikhoz, és van egy másik, amit ő nem ismer, mert sosem leszünk közös hangon ahhoz, hogy megismerje.
Itt vagyok.
Viszont a szíjjal, főzőkanállal, egész szép ismerettségem van.
6!
Láttál már közelről kamasz gyereket?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!