Nagyon hiànyzik Apukàm egyszerűen nem tudom ,hogy lehet még értelme az életnek?

Teljesen normális, hogy ennyire fáj. Ez egy olyan dolog, amit szerintem senki nem tud teljesen kiheverni, de idővel hidd el, hogy jobb lesz.

Addigis a barátok, szerettek támogatása sokat segít.

Amíg emlékszel rá, addig veled van.

Erre te is tudod a választ. Sajnos az emberi lét természete az elmúlás. Szenvedés volt, szenvedés van, szenvedés lesz. Ismerve a világot ez így logikus. Megvan a lehetőséged, hogy átértékeld azt amit eddig életnek neveztél. Azt javaslom neked tiszta szívből, hogy ne akarj elmenekülni a fájdalom elől különben megbetegíted saját magad. Ne bántsd magad önpusztító gondolatokkal, ne gondolj semmit. Ez az idő a gyász időszaka amit elkell, hogy fogadjunk.

Minek a kacagás, minek a jókedv,

hiszen a világ szüntelen lángban áll!

Amikor rátok szakad a sötétség,

nemde egy lámpást kerestek először? (146)

Nézd milyen beteg, milyen összetákolt,

s e csupaseb test mégis mire képes!

Mért bújtatták e bábot szép ruhákba,

ha semmi, semmi nem marad belőle? (147)

Ím a test, mely a betegségek fészke lett!

Ó milyen törékeny és milyen megviselt!

Hisz ez az egész csak egy halom rothadás!

Az élet a halálban úgyis véget ér! (148)

Ha, mint tökhéjakat ősszel,

látod heverni szerteszét

a galambfehér csontokat,

ember, hogy örülhetsz te még? (149)

Hússal és vérrel tapasztott

csontból épült erőd a test,

amelyben képmutatás, gőg,

öregkor és halál lakik. (150)

Bár elkopik a szép királyi hintó,

s a testet megérinti az öregség,

a jók erényét nem érinti semmi,

mivel a jók mindig egymást tanítják. (151)

Mint az ökör, úgy vénül meg,

aki nem tanul eleget;

csupán húsa gyarapszik,

de tudása egyre kevesebb. (152)

Számtalan születésen át

rohantam egyre hasztalan

kutatva Építő után –

újraszületni szenvedés! (153)

Építő végre láttalak!

Nem építed már házadat,

szétroppantak a szarufák,

a szelemenfa összetört,

s a szankhárák kihunyta után

megszűnt az elmében a szomj. (154)

Aki nem él szüzességben,

s fiatalon kincset nem gyűjt,

mint kihalt tóban a vén darvak,

később úgy fog epekedni. (155)

Aki nem él szüzességben,

s fiatalon kincset nem gyűjt,

ott fekszik majd kilőtt nyílként,

a múlt után epekedve. (156)

Ki fogja legyőzni ezt a világot,

a halál birodalmát, és az istenekét?

Ki fogja jó kertészként az erény

igaz módon felmutatott útját választani? (44)

A tanítvány fogja legyőzni ezt a világot,

a halál birodalmát, és az istenekét.

A tanítvány fogja – mint jó kertész

a megfelelő virágot – az erény útját választani. (45)

Amint ráébredt, buborék a teste,

és csak délibábtermészet az övé,

a vágy minden virágszárát kitépte,

a Halál Királya nem lel rá többé. (46)

Halál leselkedik a vágy virágait

gyűjtőre, akinek elméjét

megzavarta a világ, mintha árvíz

leselkedne az alvó városra. (47)

A Halál legyőzi a vágy virágait

gyűjtőt, akinek elméjét

megzavarta a világ, még mielőtt

jóllakhatna a gyönyörökkel. (48)

Mint a méh, amely összegyűjtvén a nektárt

távozik anélkül, hogy ártana a virágnak,

hogy elváltoztatná annak színét vagy illatát,

úgy éljen a bölcs ezen a Földön! (49)

Ne mások hibáival, bűnös cselekedeteivel

vagy mulasztásaival foglalkozzatok,

hanem saját hibáitokkal, bűnös cselekedeteitekkel

és mulasztásaitokkal törődjetek. (50)

Ha nem követi cselekvés,

minden ékesszólás hasztalan,

mint a gyönyörű színekben pompázó,

de illattalan virág. (51)

Aki nemcsak ékesen beszél,

de aszerint is él, amit mond,

olyan akár a gyönyörű színekben

pompázó, jóillatú virág. (52)

Annak, aki világra jött,

legalább annyi jót kell cselekednie,

ahány virágfüzér csak készíthető

egy hatalmas virághalomból. (53)

Se szantálfa, se tagara, se jázmin

illata nem száll a szél ellenében,

a jóság viszont szembeszáll a széllel,

a jó áthatja az egész világot. (54)

Illatozzék csak a szantál,

a tagara, a lótusz, s a jázmin,

az erény illatát

úgysem múlhatják felül. (55)

A tagara és a szantálfa

illata nem jut messzire,

de az erény illata felszáll

az égbe, az istenekig. (56)

Akik erényesek,

akikben éberség lakozik,

akiket a végső megismerés kiszabadított,

azokhoz nem talál utat a Kísértő. (57)

Ahogyan egy nagy út mellett

hátrahagyott szeméthegyen

kinyílt jóillatú lótusz

örömet visz a szívekbe,

itt, e földi szemétdombon,

éppen úgy gyújt világot ő,

a Felébredt tanítványa,

mindannak, mi sötétben él. (58–9)