Mennyire evidens nektek, hogy a mindennapokban segítitek egy ápolásra szoruló szülődet?

Gondolom itt a kerdezo lesz a 18 eves unoka.

Nem. Írom ezt úgy, hogy szoc. gondozó és ápoló végzettségem van. Láttam, milyen ezt csinálni. Éltem is ebben, még gyerekként (néztem). Apám mellesleg pont ezért, ha ilyen szinte jutna, akkor otthonba vonulna, vagy akármi, de leszögezte, hogy az én életemet nem akarja ilyennel terhelni. Mert még ha vidám mosollyal pelenkáznék és szakadnék meg munka előtt és után, akkor se egészséges állapotról van szó. Aki elvárja arra hivatkozva, hogy dehát kiskorban ő (szülő) csinálta a gyerekének, hát bssza meg, nem ugyanaz. Több mint másfél méter és több tíz kiló különbség van aközött, de az is lehet, hogy 100+ kiló. Arról nem beszélve, hogy a baba továbbiakban cukin néz, nyáladzik, de a szülő nem feltétlen csak megköszöni, hanem oszthatja általánosan az észt, bizonyos dolgokban vagy mindenben visszateszi a felnőtt gyerekét egyszerű gyerekbe. Hát ki vágyik erre? Imádom apámat, ő is engem, de ha ilyen szintre kerülne, akkor is fizetnék valakinek vagy otthonba tenném, ha milliárdosként még a boltba se kéne mennem, nemhogy dolgozni. Sokszor volt példa, hogy megyek apámnak gyógyszerért, bemasszírozom neki, megmasszírozom, bevásárolok helyette, hadd pihenjen, de ha ez tenné ki az életemet, ráadásul pelenkázással, ami amilyen természetes, hogy jön az ürülék, olyan undorító és büdös, hát azt én biztos nem vállalnám. Más dolog lenne, ha bemegyek dolgozni az idősek otthonába, és 8 órában csinálom. Azért fizetnek, ez munka, amit igényesen kell végezni, emberi méltóságukat fenntartva az ellátottaknak, akik önmaguknak már nem képesek erre. Ilyen vagy olyan munka után, nem fogom lestrapálni magam, és azt sem akarom, hogy előbb vagy utóbb magamban titkon kérdezgessem, mikor hal meg, mert már fizikailag és lelkileg tehernek érzem az állandó gondozását.

Nyilvan amit az ember meg tud csinalni azt segíti.

Kedves 20 éves unoka! A nagyszülők ilyen nagy mértékű segítése hosszú távon nem lehet az unokák feladata. A középkorú "gyermekeknek" is nehéz, ha van más jó megoldás, célszerűbb azt választani, nem az állandó együttélést. Gondolj a szépre, a jóra, örülj, hogy volt pár nap, amikor nagyon kedves voltál vele. Részvétem!