Màsnak a szülei is csak arról tudnak veletek beszélgetni, hogy nekik mi mennyire rossz, és az időjàràsról?

Nekik így-úgy ez rossz, az rossz, mennyire fáj az élet, jaj nekem. Aztán X és Y ezt és azt csinálja, így-úgy viselkedik, ekkora-akkora szemétláda/rohadék/stb.

Apámnál a politika.

Néha értelmes témáról tudunk is beszélgetni, és nem csak a sopánkodást hallgatom.

Én arra emlékszem, hogy már egyetem alatt bármikor hazamentem, tele friss élményekkel amit meséltem volna nekik, akkor megkaptam, hogy "Fogd már be a pofádat, hát nem hallom a TV-t".

Mert az aktuális híradó, sorozat vagy bármi fontosabb mint a saját gyereked ugyebár.

Aztán ment a panaszkodás, hogy egész hétvégén nem beszéltem velük. Meg hogy mindig akkor beszélek amikor nem kéne.

Anyám már akkor el volt szakadva a valóságtól. Mindig gépezett, fórumozott, online élte az életét. Ez később is megmaradt. Apám meg simán csak egy alkoholista munkanélküli szar volt.