Ha a gyereked hazudik neked, de beismeri, hogy hazudott, akkor miben különbözik a reakciód attól, mintha lebukott volna?

De egyébként piti dolgokról van szó, tehát nem meglopott, meg ilyenek, hanem amikor csak arról szülői túlreagálásról van szó, és azt akarja elkerülni az ember.

Nekem személyes példám az enapló előtti időkből, még általánosiskolásként az volt, hogy tudott arról, hogy dogát írok, és ha rossz lett (=nem ötös), akkor addig mondogattam neki, hogy még nem lett kijavítva, míg végül tökre elfelejtette, hogy volt az a dolgozat. Ennek szimplán az volt az oka, hogy ha megmondtam volna, hogy négyes lett mondjuk, akkor ordibál és megbüntet. Ha meg elhallgatom és nem derül ki, akkor nincs semmi, ha kiderül, akkor ugyanaz a következmény mintha megmondtam volna. Néha felébredt bennem a bűntudat, néha nem vártam meg, hogy vagy lebukok, vagy nem, hanem inkább beismertem, hogy hazudtam, de akkor is tök ugyanaz a reakció volt, mint minden más esetben.

Nyilván nekem megvan erről a véleményem felnőttként, de nem is ez a lényeg. Inkább az érdekelne, hogy ez más szülőknél hogyan működik.

Ha a gyereked tesz valamit, amit te nem helyeselsz, akkor változtat valamit a reakciódon/büntetésen, az, hogy rögtön elmondta, vagy hazudott róla és lebukott, vagy esetleg hazudott róla, de nem várta meg, hogy mi lesz ennek a vége, hanem úgy vallotta be?