Szülők, mit gondolnátok, ha a gyereketek alig látogatna titeket?

Nem számítottam ennyi válaszra, pláne nem ennyi idnulatra. De hálás vagyok mindenkinek, mert pár dologra felhívták a figyelmem.

A fiamnak van autója, ő azzal jön, neki így csak 2 óra az út, esetleg három, ha dugó van az autópályán. A lányomnak is van jogosítványa, de saját bevallása szerint utál vezetni, és egyszer már megkérdezte, hogy minek tartana fenn egy autót, nincs rá szüksége, az egyetlen könnyebbség az lenne, hogy hozzánk hamarabb jut le, és ez nem érné meg neki. Ami akkor rosszul esett, de átgondolva, jogos, hogy ilyen árak mellett nem akar fenntartani ilyen drágán egy autót ha a hétköznapokban nem használja, látszólag jól elvan tömegközlekedéssel meg biciklivel is. Nekünk van autónk, viszont, ha én megyek hozzá, akkor vonatozok, mert én meg Pesten nem fogok vezetni. Szóval nekem ugyanúgy négy óra, és tapasztalatból mondom, hogy nem olyan vészesen sok, ha korán indul az ember. De a lányommal így is nehéz megoldani, mert ő hétvégén is dolgozik, sokszor hétköznapra esik a szabadnapja, én meg fixen csak hétköznap dolgozom, egy műszakban. Nem vagyunk még nyugdíjasok, aktívak vagyunk. Mi is járunk kirándulni.

Ami még eszembe jutott a válaszok alapján, hogy a lányom mindig is függetlenebb volt. 14 évesen kollégiumba költözött, ami az ő döntése volt, szeretett volna egy jobb gimnáziumba járni, ami tőlünk messze van. Ő ott szerzett barátokat, és sokszor csak szombat reggel jött haza, mert pénteken szórakozni ment a barátaival, és ott aludt valamelyiküknél (bár ez már csak olyan 16-18 éves kora körül fordult elő), a fiam pedig a közeli kisváros egyik gimnáziumába járt, itthonról járt be, itt szerzett barátokat, és talán emiatt is jár gyakrabban, mert ő hétvégén itt tud találkozni a barátaival, a lányom, meg az összes barátja most Pesten lakik.

Férfi nincs a láthatáron, ő azt mondja, nem fér bele az idejébe. És elhiszem neki, hogy ha azt mondja, nincs fiú, akkor nincs fiú, korábban sokszor felhívott azért, hogy elmesélje, hogy hogy sikerült egy-egy randi, vagy, hogy milyen volt az előző esti buli, csak közben meg fájt valahol, hogy akár haza is jöhetett volna, volt két napja, és ehelyett randira ment, meg aztán szórakozni, vagy, mikor elmesélte skypeon, hogy milyen jó volt a spanyol kiruccanása, mert kiadták a maradék egy hét szabiját, és oda volt olcsó a jegy. Hát, az volt az első gondolatom, hogy haza is jöhetett volna, de valahol meg megértem, hogy jobb ötletnek tűnik spanyolba menni, mint otthon lenni a szülőknél borsodban, csak közben mégis rosszul esik kicsit, és nem tudom, hogy ezt hogy beszélhetném meg vele.

Azzal is tisztában vagyok, hogy változik a világ, az én édesanyám egy utcányira lakik tőlem, a férjem szülei a szomszéd településen éltek. Mikor a gyerekeink születtek, mi azt hittük, hogy ők is itt, a közelben alapítanak majd családot, és furcsa ezt látni, hogy ilyen messzire költözött mindkettő, mert a munkájuknak szeretnek élni, az egyik unokahúgom meg a kontinens másik felére költözött, és olyan gyakorisággal látogat haza, mint a lányom.