Ki van hasonló helyzetben a szüleivel?

Szóval, a szüleim elváltak már 7 éve. Én és öcsém apával maradtunk mert mindig is őt szerettük nagyon, anyával mindig rossz volt a kapcsolatunk, számunkra egyértelmű volt hogy apával maradunk.

Nagyon szeretem őt amúgy, de rengeteg tulajdonságával, szokásával megkeseríti az életem. Nagyon szigorú és konzervatív, retro stílusa van. Rossz gyerekkora volt és ezáltal ezt kivetíti a mi nevelésünkre is. Mindig is egy agresszív, lobbanékony ember volt, makacs, de ugyanakkor vicces is igazából, ez a két hangulata váltakozik az életben.

Sosem engedett nekünk semmit, nem engedett sehova sem csak otthon üljünk, mindentől elvette a kedvünket, leszégyenített akármilyen fontos helyzetről volt szó, őt semmi nem érdekelte mi mit szeretnénk vagy mi fontos nekünk. Ha valami kis baj volt velünk, nem megbeszélte normálisan, hanem rögtön ordított, tiltott mindentől, büntetések stb. De nem egy normális szülői módszerrel hanem ezerszer durvább módon, agresszívan. Nem vagyok pszichológus nem tudom úgy elmagyarázni, de ezzel az egésszel úgymond egy teljes bezárkózást ért el nálunk. Nem tudtunk vele sosem megbeszélni semmit, nem foglalkozik velünk ahogy más szülő a gyerekeivel.

Szerintem egyértelműen ennek tudható be a szorongásom, az önbizalomhiányom, feszélyezve érzem magam a társaságokban, egy sérült felnőtté váltam így 20 éves koromra.

Most itt van hogy továbbtanulok, egyetemre szeretnék menni és nagy céljaim vannak. Elvárja tőlem hogy legyem belőlem valaki, de nem foglalkozik velem egyáltalán, a dolgaimmal.

A párja, a motohaanyunk jobban foglalkozik velünk mint ő, többet tud rólunk, többet tudunk vele beszélgetni. Ő mindenben megért minket. Ma is beszélgettem vele, közben megkérdezte apát aki velünk volt hogy ő mit gondol erről, az volt a válasza hogy mit érdekel engem mit csinál. Ez mindent elmond.. Akárhányszor nyitni akartam felé és beszélni vele a jövőmről, annyiból állt hogy én beszéltem ő meg semmit nem reagált semmit nem mondott csak tv-t nézett. Ennyire érdeklem. És egyáltalán nem is tud rólam és tesómról semmit. Nem tudja hanyadik osztályba járunk, motohaanyunkat szokta kérdezni hogyha kell. Nem tudja mit szeretnénk, merre tovább stb. Ha egyetemre is fogok járni távol innen, majd azt se fogja tudni mit tanulok egyáltalán, milyen vizsgákra készülök, milyen célokért hajtok. Azért ez gáz egy szülőnek..

Már egy szakmám megvan, most érettségizek. Érettségi után nyáron kimegyek Franciaországba egy évre kb dolgozni hogy stabilan álljak és aztán kezdhetem az egyetemet. Azon vagyok és leszek minden erőmmel, hogy elérjem a céljaim és sikeres lehessek.

Most nem áll mellettem egy olyan személy sem aki támogatna se lelkileg se sehogy. Csak magamban tudok hinni, csak magamra tudok számítani mindenben.

A szorongásom a társaságokban pedig úgyis változni fog majd ahogy elkezdem az életem és elmegyek itthonról. Már nem kell bezártságban és szigorban élnem. Normális kiegyensúlyozott felnőtt életet élhetek. Szinte biztos vagyok benne hogy apával nem is fogom majd tartani a kapcsolatot, nem lenne semmi értelme, nem lenne működőképes. Meg ugye nem is érdeklem, nem tud rólam semmit így sem hogy itthon élek vele.

Azért meséltem most el a helyzetem mert érdekel hogy van-e még így valaki. Meséljetek erről, tartjátok az érintett szülővel a kapcsolatot, vagy hogy álltok vele?