Létezik olyan, hogy egyben utálom, de szeretem is anyukám?

Jelenleg az életem teljesen kerek lenne, egyedül az anyukámmal való kapcsolatom katasztrófa. Felnőtt vagyok már, de egyelőre anyagilag nem kerültem még abba a helyzetbe, hogy önállóan elköltözzek. Dolgozom már, de még járok levelező képzésre, így sajnos a 40 óra helyett csak 30 órában tudok dolgozni. Pedig jó lenne elkoltozni.

Mindennaposak a veszekedések, apró pitiáner dolgokon. Mindenért leszid anya, olyan dolgokért is, ami természetes emberi hiba. Állandóan azzal jön, hogy rendetlen vagyok, miközben én takarítok, pakolok itthon a legtöbbet és anya rendetlensege a saját szobájában teljesen kaosz. Mindenert veszekedik. Eleinte a barátom nem értette miért panaszkodok ennyit anyára, volt hogy mondtam neki, hogy őszintén nem is tudom már, mit szeretek anyaban. És pl ekkor is mondta, hogy azért van jó oldala is. Aztán ahogy telik az idő, anya már a barátom előtt is veszekedik velem és hát mivel a barátom szem és fültanúja ezeknek, ő is megertette, hogy mi is a bajom anyával. Már ő is mindig mikor beszél anyáról, mondja, hogy nem akar rosszat mondani anyáról, de megvan a véleménye róla. Egy begyepesedett morgos vénasszony lett belőle. Katasztrófa az egész, de komolyan. És tényleg nem tudom, hogy miért szeretem...

Viszont belegondoltam abba, hogyha meghalna, azért mégis szomorú lennék... Valahol én látom benne a jó embert mégis, a NŐT, a gyengédséget és azért vannak jó gyerekkori emlékeim is vele. Én tudom, hogy van egy jó oldala is, de azt mostanában nem szokta mutatni túl gyakran... Egyszerűen úgy érzem, hogy utálom is, de mégis szeretem.

Van ilyen?