Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ne foglalkozzak vele és...

Ne foglalkozzak vele és vegyek új ágyat magamnak?

Figyelt kérdés

A helyzet az, hogy még itthon élek anyukámmal, illetve bátyámmal, aki 27 éves. Én 24 vagyok. Egyelőre sajnos elköltözni nem tudtam, mert habár van keresetem, abból nem igazán sikerült félretenni. Albérletbe meg a barátommal közösen fogunk költözni (egyedül nem tudnám fizetni), miután picit gatyába ráztuk az egzisztenciánkat.


Sokáig (még felnőtt koromban is) nem volt saját szobám, bátyámmal közös szobában aludtunk. Mikor lett barátom, akkor kezdett kellemetlenné válni ez, és kitaláltuk, hogy apa régi szobájába költöznénk (apa elköltözött), ami félig ilyen dolgozószoba. Ott van az asztali gépünk is, ami 2 havonta van csak használva kb. Abban a dolgozószobában eddig évtizedekig állt egy kanapé, maga a bútor kb 40 éves, itt-ott be van szakadva, törve, de végülis barátommal nekünk jó volt.


Viszont az a helyzet, hogy mindketten iszonyatosan allergiásak vagyunk a porra (mindkettőnknek orvosilag igazoltan) és hiába porszívózzuk ki, az évtizedes por nem jön ki belőle. Én mondjuk állandóan szedek allergiagyógyszert emiatt az év minden napján, valamint az allergiás asztmám miatt inhalálós gyógyszert is. Viszont a barátom, ha átjön, akkor ő állandóan szenved nálunk, nem kap levegőt, viszket mindene és gyógyszerrel sem sokkal jobb (nekem sem 100%-osan hat a gyógyszer).


Felvetettem itthon, hogy vennénk közösen egy új ágykeretet, ás antiallergén matracot és ágyneműt hozzá. Valamint van ott egy szőnyeg is, amit én kiraknék onnan, úgyis az ágy alapterülete majdnem lefedi az egész szobát.


Viszont anya ezt ellenzi, mert mondván, hogy azt a kanapét ne dobjuk ki, mert ki lehet porszívózni, meg gőzölni meg minden, illetbe a beszakadt részeit pedig asztalossal megcsináltatni. De valamiért nem érti meg, hogy mi próbáltuk porszívózni, de nem lett jobb. A másik pedig, hogyha ágyat veszünk oda, az kb lefedi az egész szobát és nem lehet az asztali géphez ülni (2 havonta 1x szokta használni, és mindig felajánlom, hogy hagyszánlja a laptopom, de ezt nem szereti).


Ideiglenesen egyébként most a bátyám alszik abban a szobában, mert nekem az asztmám vált elviselhetetlenné, barátomnak meg a minden egyéb allergiás tünete. Viszont hosszú távon vissza kéne cserélnünk a helyeket, mert most az én egyszemélyes ágyamban alszunk 2-en és marha kényelmetlen (nem mellesleg, ez is egy 20 éves bútor, és nem matracos ágy, ez is tele van porral, pedig rendszeresen takarítva van).


Csakhát anya ellenzi, de már megőrülünk barátommal ettől az állandó allergiás rohamoktól, én az asztmás rohamaimtól. Már gondoltunk arra is, hogy egyszerűen leszrni, és veszünk egy ágyat, matraccal és kész.



2022. nov. 21. 19:57
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
74%

Anyádnak nem a kanapé cserével van baja. Azzal van baja, hogy odaköltözik a pasid. Pont. Azzal, hogy ágyat cseréltek, úgy érzi (joggal), végleges a helyzet, évekre odaköltözik egy kvázi idegen.

Csak valamiért nem meri neked mondani, vagy isten tudja, miért nem őszinte.

2022. nov. 22. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
10%
Fotelágy, legkevesebb helet foglalja.
2022. nov. 22. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim ***** válasza:
56%

Mar mindent elmondtak elottem.

Mondjuk a jogsi azert nem lenne buta otlet a koltozes elott, mert most jobban ossze tudja ra gyujteni a penzt, alberletben meg nem biztos. Kocsit meg nem feltétlenül kell ujat venni, ott van a baratjae.

2022. nov. 22. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
50%

Hat akkor meg szinten halal felesleges a jogsi, mert a baratja fogja hasznalni az autot. Ha meg ketten mennek valahova, vezet o.

Kesobb is boven le lehet tenni, amikor mar tobbet fog keresni es tenylegesen bele fog ferni. Ha azt vesszuk, a jogsi luxus sajnos manapsag, amilyen aron van mar, nem alap, raadasul nekik nem is letszukseglet. Mennyi is most? 300-400 ezer? Ennek a felebel mar kb a kaucio megvan vagy majdnem.

Prioritas ugye.


Meg lehet ezt most bekepzelem es nem volt szo ilyesmirol, de ha pestre akarnak koltozni, ott aztan meg a tomegkozlekedes is gyorsabb, mint autoval jarni.

2022. nov. 22. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim ***** válasza:
73%
Igen utolsó, a parkolást nem fogják tudni ennyi fizuból kifizetni Pesten, max 1-2 hónapig bírják majd albi mellett fenntartani. Teljesen felesleges így most a jogsi.
2022. nov. 22. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 A kérdező kommentje:

Nem költözne ide a pasim, heti 1-3 éjszakát alszik itt. Általában hétvégén az ő családjánál vagyunk, néha vagyunk itt nálunk, csak hétköznap 1-2x alszik itt.


Az ágyat a matraccal meg ha költözök, vinnem magammal, hosszabb távon gondolkodom.


Igen, a jogsi tényleg nem prioritás, csak jó lenne, ha lenne. Pesten élek én egyébként, barátom vidéken. Néha azért jól tud jönni, de a bkv jelenleg nekem nagyjából teljesen kielégítő. De azért voltak már szituk, mikor jól jött volna a jogosítvány

2022. nov. 22. 19:49
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!