Ne foglalkozzak vele és vegyek új ágyat magamnak?
A helyzet az, hogy még itthon élek anyukámmal, illetve bátyámmal, aki 27 éves. Én 24 vagyok. Egyelőre sajnos elköltözni nem tudtam, mert habár van keresetem, abból nem igazán sikerült félretenni. Albérletbe meg a barátommal közösen fogunk költözni (egyedül nem tudnám fizetni), miután picit gatyába ráztuk az egzisztenciánkat.
Sokáig (még felnőtt koromban is) nem volt saját szobám, bátyámmal közös szobában aludtunk. Mikor lett barátom, akkor kezdett kellemetlenné válni ez, és kitaláltuk, hogy apa régi szobájába költöznénk (apa elköltözött), ami félig ilyen dolgozószoba. Ott van az asztali gépünk is, ami 2 havonta van csak használva kb. Abban a dolgozószobában eddig évtizedekig állt egy kanapé, maga a bútor kb 40 éves, itt-ott be van szakadva, törve, de végülis barátommal nekünk jó volt.
Viszont az a helyzet, hogy mindketten iszonyatosan allergiásak vagyunk a porra (mindkettőnknek orvosilag igazoltan) és hiába porszívózzuk ki, az évtizedes por nem jön ki belőle. Én mondjuk állandóan szedek allergiagyógyszert emiatt az év minden napján, valamint az allergiás asztmám miatt inhalálós gyógyszert is. Viszont a barátom, ha átjön, akkor ő állandóan szenved nálunk, nem kap levegőt, viszket mindene és gyógyszerrel sem sokkal jobb (nekem sem 100%-osan hat a gyógyszer).
Felvetettem itthon, hogy vennénk közösen egy új ágykeretet, ás antiallergén matracot és ágyneműt hozzá. Valamint van ott egy szőnyeg is, amit én kiraknék onnan, úgyis az ágy alapterülete majdnem lefedi az egész szobát.
Viszont anya ezt ellenzi, mert mondván, hogy azt a kanapét ne dobjuk ki, mert ki lehet porszívózni, meg gőzölni meg minden, illetbe a beszakadt részeit pedig asztalossal megcsináltatni. De valamiért nem érti meg, hogy mi próbáltuk porszívózni, de nem lett jobb. A másik pedig, hogyha ágyat veszünk oda, az kb lefedi az egész szobát és nem lehet az asztali géphez ülni (2 havonta 1x szokta használni, és mindig felajánlom, hogy hagyszánlja a laptopom, de ezt nem szereti).
Ideiglenesen egyébként most a bátyám alszik abban a szobában, mert nekem az asztmám vált elviselhetetlenné, barátomnak meg a minden egyéb allergiás tünete. Viszont hosszú távon vissza kéne cserélnünk a helyeket, mert most az én egyszemélyes ágyamban alszunk 2-en és marha kényelmetlen (nem mellesleg, ez is egy 20 éves bútor, és nem matracos ágy, ez is tele van porral, pedig rendszeresen takarítva van).
Csakhát anya ellenzi, de már megőrülünk barátommal ettől az állandó allergiás rohamoktól, én az asztmás rohamaimtól. Már gondoltunk arra is, hogy egyszerűen leszrni, és veszünk egy ágyat, matraccal és kész.
Kinyithatót kanapét venni...
Most komolyan ellenzi anyád, hogy végre lecseréljetek valamit a lakásban?
2
Na már megint jönnek az okosok, akik diagnsztizálnak. Azt elfelejtetted írni, hogy nárcisztikus és mérgező, és kőtözzel!
6, kanapéra nem is gondoltam, de utánanézek, hátha abbol is van antiallergén változat, vagy amit könnyebb takarítani.
Barátomnál sajnos nem tudunk lenni, mert vidéken lakik. Ő autóval van, ezért neki mindegy, hogy honnan megy dolgozni (bár annyira nem, mert hozzánk közelebb van az ő munkahelye), nekem viszont 2*2 óra utazás lenne a Munkahely.
Nem hiszem el, hogy ketten nem tudtok megelni alberletben. Hova folyik el a penz, ha mindketten otthon eltek es lakbert se kell fizetnetek x eve?
Minek koltesz penzt arra a szobara? Miert nem prioritas a koltozes?
Nem ertem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!