Anyukák! Mikor a lányotoknak először lett barátja, beszéltetek vele a szexről, hogy figyeljenek majd? Vagy mindent rájuk hagytatok?





"Most csak a realitások talaján maradva: mikor beszélsz róla neki? Csak mert 10 éves korában elég korai"
"a mostani 10 évesek között is pörög az iskolában a Tiktok meg megtalálják a pornót."
A második idézet pont megcáfolja az elsőt, úgy is mondhatnám, hogy a második állításból következik, hogy nem korai 10 évesen.





Szinte egy évvel az előtt veszítettem el a szüzességem, hogy először lett volna barátom. S nem ilyen egyéjszakás kaland volt, hanem tervezett. És még csak nem is egyszeri alkalom. Éppen csak nem terveztünk hosszú távra, hanem csak szexeltünk.
Még a barátommal tervezett szexet se jelentettem be otthon, nemhogy azt. Annyi magánszférát azért csak igénylek...





11
A pornó meg a szexuális felvilágosítás nem ugyanaz.
Attól, mert pörög az iskolában 10 évesen a pornó, nem feltétlen tudja hogy mi az, nem is feltétlen érdekli, de látja. Egy 10 évesnek beszélhetsz a szexről, pont annyira fogja érdekelni mint a politika.





Csak mert 10 éves korában elég korai - 8-9 éves korában legkésőbb! meg kell ejteni (ha már annyira egy blokkban akarod - ami nem oké, egyébként) főleg, hogyha lányod van.
Miért? Mert sok lány 9-10 évesen már menstruál, azaz onnantól kezdve teherbe ejthető.
Egyébként is, ezt kiskortól kezdve kell, nem leültetni, hogy, na kislányom, erre való az óvszer, etc. etc.
Én hétévesen tudtam ezeket, mert elolvastam egy könyvben (Mi micsoda?), aztán megkérdeztem anyát, ő meg elmagyarázta a szintemen.
Szép is lett volna, hogyha 14 évesen még azt sem tudom, mi a szex, mi a menzesz...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!