Anyám szerint nem mondhatok fel?

Normal esetben ezt felnott emberek ugy csinaljak, hogy elobb keresnek uj munkahelyet, aztan felmondanak, letoltik a felmondasit es lepnek.

Halal felesleges anyucival megbeszelni.

De gondolom otthon elsz es ket munkahely kozott o tart el, ezert akarod neki minden aron elmondani? Mert amugy ha nem ez van, akkor nem kell beszelni rola, eleg, ha utolag tudja meg, amikor mar az uj helyen vagy.

Miért kéne tudnia róla? Megvan az új hely, felmondasz, kész.

Attól fél egyébként, hogy nincs kitartásod - mert ezek alapján nincs -, és a felnőtt életben nem tolerálják a 4-5 havonkénti felmondást.

Akik itt a kitartásról magyaráznak... A kérdező az egyetemi végzettségével, szakmájával szeretne majd elhelyezkedni olyan helyen, amit szeret. Addig miért ne kóstolgatna bele bármibe? Sok helyen az elején megy a mézesmadzag, aztán meg kiderül, hogy szinte csak csicskának vették fel, mert arról nincs papírja. Van egy alap önbizalma, értékesnek gondolja magát. Most eladó, de lehet azt mondják neki mindennap, hogy sikálja a padlót, az eladást, emberekkel foglalkozást kevés ideje van bizonyítani. Én sem maradnék ilyen helyen.

Az utamat én is bőven 30 felett találtam meg, pedig szakmám is van, de nem igazán szeretem. Közvetve kapcsolódik csak ahhoz, amit most csinálok. Azelőtt én is voltam eladó, magánháztakarító, éttermi dolgozó, felszolgáló-pultos. Örülök neki, hogy volt több területre rálátásom, sokféle vezetőtípust megismertem, a dolgozótípusokról nem is beszélve. Teljesen mindegy már a mai világban, ahol nem a papírodhoz mérten kapod a fizetést, hogy kitartó vagy-e. A dolgozó tartson ki, persze, jó lenne, de a főnök meg motiválhatná a dolgozót.