Szülőknek miért "elvárt" hülyének, elavultnak lenni gyerekeikhez képest?

"vagy a fiatal sportol, akkor a szülő: "Jaj én már a lépcsőn sem tudok feljönni, úgy fáj mindenem"

Ezt azért nem tenném ide. Sajnos, tényleg van, hogy már nem bírja úgy, mert fáradt, mert fáj. Apámnak gyerekként is fájt mindene, és gyakran igenis tényleg nem tudott úgy feljönni a lépcsőn, hogy az neki nem fájt. Pedig akkor még fiatal volt. És el lehet viccelni, apám is nagyon gyakran vicceli el, de én tudom, hogy igenis qrvára fáj neki.

"példák: Mondjuk a gimis a mobiltelefonon valami olyat is ismer amit a szülő nem , akkor azt mondja: "Jaj én ezt már nem is tudom követni, ezt már csak ők a fiatalok értik","

Más generáció. Apám ugyan csukott szemmel is összerak egy laptopot, de ha a neten kell valamit keresni, értem kiált. Őneki csak akkor kell, amikor szüksége van rá, magától ezekkel "nem bu*izik", és mert nem érdekli, nem is igazán marad meg benne, amikor megkeresek neki egy sorozatot, vagy ellenőrzök neki valamit, stb. Pedig órákat van munka után a gép előtt, és mégsem. Ha nincs az, hogy beírja a keresőbe, vagy a sorozatbaráton nincs fent, ő rögtön morgolódik, aztán hív engem, és kiderül, hogy ott van az, csak nem böki ki a szemét, máshol kell keresni, más néven van fent, hogy ne töröljék - csak a sorozatokkal kapcsolatos dolgokat írva. De a telefonon is nem egyszer kért meg, hogy segítsek neki, mert üzenetben szeretne képet elküldeni (sms), vagy messengeren videót, és hogy ezt hogyan tudja - és ezen mérgelődött percekig, aztán kezdtük azzal a gonddal, hogy nem is töltötte le a messengert, ezért nem találja. Vagy képernyőképet hogyan kell készíteni, mire letöltök neki egy alkalmazást hozzá, és ő már hessegeti is, hogy őt ez nem érdekli, csak legyen az az egy képernyőkép meg és hadd küldje el (merthogy magyaráztam, mit kell csinálnia az alkalmazással).

Persze, hogy azt mondja a szülő, hogy nem tudja követni, ha őt magát nem érdekli. Sokan képesek rá, sokan otthonosan vannak, mert érdekli őket, és naponta, vagy legalábbis gyakran használják, és alig néhány évvel fiatalabbak apámnál (55 éves). Sosem gondoltam, hogy ettől bárki is roncs. Gyerekként én sem akartam telefont, csak aztán rám lett erőszakolva, hogy hurcolásszam, és magamtól azután sem tudtam megtalálni, hogyan állíthatom be a csengőhangot rajta, miután már a barátnőm egyszer megmutatta ennek a "bonyolult" folyamatát. Évek voltak, amíg én tudtam bánni a telefonnal, mostanra meg azon olvasok este, sok jegyzet alkalmazásom van, azon is küldök üzenetet messengeren, telón hallgatok zenét, szerkesztek képeket... szóval rendszeres használatú az életemben, DE csak mert a hobbijaimat (zene, szerkesztés, írás, olvass stb) segítik. Sokan nem látják jól a képernyőn a kicsi betűket, vagy nem fog olyan kis helyen olvasni, terüljön szét laptopképernyőn a szöveg, vagy nem is szeret olvasni, üzenetek elküldése ráér, nem akarja telón, egyéb más. Így a telefonnal nem lesz okosabb, ha kvázi sosem használja, csak arra, amire kitalálták - a telefonálásra.

Régi mentalitás... generációs különbségek, stressz-mókuskerékbe ragadás...

Én is remélem, hogy nem leszek olyan, mint a szüleink voltak, de amit ma zenének neveznek, meg ami tiktokon megy, azt nem tudom követni, mert gyomrom forog tőle.

Tehát egyszerűen az ember úgy tűnik, hogy nagyon nehezen tudja befogadni az újat.