Szoktatok pénzt adni a szüleiteknek, ha már nem laktok velük? Ha igen, mennyit?

Mi nem adtunk, mert nem fogadták volna el. Egyszer karácsonyra hordozható színes tévét vettünk nekik, és apukám erőszakoskodott, hogy kifizetik. Végül anyukámnak sikerült meggyőznie, hogy ne sértsen meg bennünket. De nem örültek az ajándéknak, nagyon rossz volt az egész. Sajnos már egyikük sem él.

N

Felajánlottam egy konkrét esetben, azt mondták, hogy köszönik szépen, ha úgy alakul, akkor lehet, hogy kölcsön kérnék ezt az összeget, úgy szó sem lehet róla, hogy csak odaadom. De aztán nem volt rá szükség.

Szoktam vinni dolgokat, élelmiszert, esetleg ha elromlik valami háztartási gép.

#4

Persze. 🙂

Apósom az ország másik végéből, a néhai anyja házából olyan bútorokat akart elhozatni fuvarosokkal több százezer forintos viteldíjért, amiket mások "ingyen elvihető" kategóriában tesznek fel a netre, és imádkoznak, hogy valaki jelentkezzen értük.

Persze az ott élő tesójának sem kellettek, ő intézte is volna a lomtalanítást, de após kitalálta, hogy neki ezek az értéktelen, dögnehéz és ocsmány, szúette bútorok márpedig kellenek.

Nos erre kellett volna pénzt adnunk. Amit akkor sem tettünk volna, ha nem épp lakásvétel előtt állunk, mert ez baromság. Tök új bútorokat lehetett volna venni ennyiből.

A másik gyereke aztán engedett az érzelmi manipulációnak, és finanszírozta, meg valami ismerőstől is kértek kölcsön.

Azóta a saját szemünkkel is láthattuk, micsoda bútorokat hozatott át. Egyébként helyük sincs tárolni, a férjem régi szobájában tornyosulnak, az lett a bútorraktár. Teljesen megérte... 🙂

(Még az érzelmi részét sem értettem, mert férjemtől tudom, hogy olyan jóban volt az anyjával az após, hogy 1 perc alatt össze tudtak veszni.)

Én nem pénzt szoktam adni, hanem pl fizetek egy bevásárlást, veszek olyan dolgokat, amiket ő nem tud (ő falun lakik, nem mindig jut el bevásárolni, lemarad olyan akciókról, amik jól jönnének), vagy nem engedné meg magának. Esetleg fizetek egy tank benzint, ami épp jól jön, számlát befizetni. A pénzt nem fogadná el, de így megkönnyítem egy picit a mindennapokat. Az én motivációm inkább az, hogy sajnos nem jön ki a fizetéséből, öcsémmel ketten vannak, havonta elmegy a 400 km-re élő nagymamámhoz, aki egyedül él. Nagyon gyorsan elmegy az reális átlaghoz viszonyított fizetése, ekkora infláció, áremelkedés mellett. Autóval kell járnia, mert a közlekedés borzalmas (busz nem közlekedik a munkahelyére, vonat reggel hétkor megy - amivel nincs baj, mert akkor indulnak, de délután hazafelé 2 óránként van, és ha már csak 5 perccel tovább kell maradnia, várhat a vonatra).

Szerintem ez egyéni döntés, illetve a szülők anyagi helyzete (ha nem lenne "rászorulva" én sem adnék, nekem is a saját életemet, jövőmet kell építenem).

7: na igen, ilyen helyzetekben tuti nem szabad őket finanszírozni... Mármint a káros szenvedélyeiket, és a lustaságukat...

És nem szabad, hogy emiatt lelkiismeretfurdalása legyen bárkinek.... A gyereket nem azért hozzuk a világra, hogy később eltartson minket.

Ha egy szülő önhibáján kívül kerül nehéz helyzetbe, nyilván - a saját anyagi helyzethez mérten - segítjük őket. De ha valaki hátradől, és semmit nem tesz meg a saját helyzete jobbítása érdekében, az ne várja a sültgalambot ezüst tálcán a gyerekeitől.