Szülők! Mit szóltatok hozzá, mikor a gyereketek elmondta, hogy pszichológushoz szeretne járni?

de utolsó vannak dolgok amik inkább szakemberre tartoznak. pl szexuális problémák, traumák.

Én anyám és nővérem kibukott. Nem mertem időpontot kérni annyira szorongtam,de nem segítettek hanem azt mondták ők ugyan nem kérnek időpontot/kísérnek el,mert pszichológushoz csak az "öngyilkos hülyék járnak". Végül elmentem,mert már csak 3-4 órákat bírtam aludni annyira szorongtam állandóan halálfélelmem volt stb... Annyit még mondtam a pszichológus dologra,hogy róluk nem merészeljek semmi rosszat mondani.Ha visszagondolok azt kívánom bárcsak előbb kerültem volna pszichológushoz. Nem csak rossz szülők miatt mehet oda egy gyerek...

Első körben megpróbálnám ugyan azt csinálni, mint velem a szüleim. Én 16 voltam, mikor elmondtam nekik, hogy mennyire depressziós vagyok, és segítséget szeretnék kérni szakembertől. Elmondtam nekik is, hogy mi miatt érzem ezt. Azt válaszolták, hogy megpróbálnak első körben ők segíteni, aztán ha nem javul, akkor elvisznek. Kb. 1 hónap után már teljesen jól éreztem magam. Rávilágítottak a szüleim arra, hogy mennyire jelentéktelen problémák miatt éreztem világfájdalmat, megtanították, hogy hogyan tudjak olyan apróságoknak is örülni, mint hogy mondjuk nap végén nem úgy esek be az ágyba, hogy tetőtől talpig izomlázas vagyok. Nem is kellett utána szakemberhez fordulnom. Szóval most én is ezt csinálnám, először megpróbálnék én magam segíteni neki, és ha nem megy, akkor elvinném a szükséges emberhez.

Szerintem kivétel nélkül mindenkire ráférne egy pszichológus. Büszke lennék rá, hogy ilyen fiatalon belátja és tenni akar a mentális egészségéért.

Szerintem is. De sajnos itthon ez nem elterjedt szemlélet.

#1: Gondolom arra gondol csalódás alatt a kérdező, hogy a lelki eredetű problémákat mindenki idő közben szedi össze. Senki nem születik úgy, hogy mondjuk depressziós. (Vannak betegségek, amik mentális állapotra kihatnak, de az más kérdés, nem erről van szó most.) Vagyis ha egy fiatalnak pszichológusra van szüksége, akkor az azt jelenti, hogy az ő életében volt valami olyan negatív dolog, ami miatt ő mentálisan nem vált teljesen egészségessé. Ezt a szülők érezhetik úgy, hogy az ő hibájuk. Nem nevelték jól, ezért lett ilyen. Ez az esetek többségében nincs így, de ettől még érezhetik így.

Ez teljesen természetes reakció. A világ ok-okozati összefüggések tömkelege. Szembesítetted az okozattal, erre ő nekiállt az okot keresni. 2 esetben nem fogja ilyenkor rosszul érezni magát a szülő: 1) mikor le se szarja a gyerekét, 2) mikor túl jut az okok keresésén, és rájön hogy nem tud senkit sem hibáztatni így nincs értelme a szomorúságnak/csalódottságnak.

Én még nem vagyok szülő, de ha lesz gyerekem és azt mondja, szüksége van pszichológusra, én is vegyes érzelmekkel lennék tele. Egyrészt örülnék, hogy megosztotta ezt velem, másrészt viszont csalódott lennék önmagamban, hogy mégsem voltam elég jó és figyelmes, hogy meglássam a problémákat, amik körülötte történnek. Persze egy gyerek nem mond el mindent a szüleinek, de pszichológusi szükség nem piti dolgok miatt van, ezért rosszul érezném magam, hogy voltak olyan dolgok, amiket nem osztott meg, mert nem bízott bennem, vagy szégyellte és én nem tudtam olyan személy lenni az életében, akivel ezt megosztja. De támogatnam abban persze, hogy menjen és oldják meg a problémákat, nem biztos, hogyha elmondta volna, én tudtam volna segíteni.

Már az is egy jó jel ha mer szüleinek szólni róla.