Szülőként melyik zavarna jobban, ha a 16 éves fiatok drogozna, vagy ha a 12 éves lányotok szexelne?





Nem mondtam hogy egy 12 éves nem ugorhat ki az ablakon. De kisebb eséllyel teszi mintha addig jut hogy a droghoz is nyúl.
És hiba jössz a későbbi molesztálással. Ha mindkét esetben a legjobb legkevésbé rossz esetből indulunk ki a drog akkor is rosszabb.
Mondok erre két tanmesét.
A Katika atmegy a Norbikához játszani vagy egy ottalvós szülinapi gyerekbulin történik meg a baj. Kiderül. A szülők megbeszélik egymással és a gyerekekkel hogy mi történt. Orvoshoz is fordulnak aki megvizsgálja a gyerekeket.
Minden lépést megtesznek hogy ebből ne legyen nagyobb baj később és nem is lesz.
Másik eset: Észak kelet Magyarországi település ahol a azért lesz drogos a kis Rikárdó mert az anyja prostituált az apja pedig strici és mindketten drogoznak sőt a gyereket küldik érte. Mindenki szarik rá hogy mi van vele 16 évesen. A börtönben fog kikötni és egész életében egy nincstelen bűnöző lesz..
Persze ennek van enyhébb formája amikor egy egyébként jó családból származó gyerek keveredik rossz galeribe és ezért próbál ki drogot.
Ossszevetve.
A szex esetében a probléma maga a szex és LEHET hogy később mentális probléma lesz belőle ha nem foglalkoznak vele.
A drog esetében már alapból volt egy rossz társaság és sok probléma ami a drogban csúcsosodik ki. Én ezt így látom. Ha pedig valaki egyszer drogozott az később is potenciális drog fogyasztó amivel együtt járó élet vezetési és életviteli problémákat nem kell magyarázni. És ez mind a 12 évesen szexelő mint a 16 évesen drog fogyasztó gyermek esetében a "legjobb" legkevésbé rossz eset. És az jön ki hogy a drog ebben az esetben is súlyosabb.





"A szex egy normális emberi tevékenység a megfelelő korban. A drog semmilyen korban nem az."
Aki ezt a választ lepontozza az gondolom drog fogyasztó. Igaz? Hiszen azt írtam a szex is csak a megfelelő korban normális a drog viszont semmilyen korban. Ha ez valakinek nem tetszik akkor nyilván maga is egy drogos.










Normális, épeszű szülő kezében jogilag minden megvan ahhoz, hogy a 16 éves kiskorú gyerekét korlátozza a drogfogyasztásban. A törvény megengedi hogy a szülő megszabja hova, mikor, kivel, mennyi ideig mehet el a kiskorú gyereke és a pénzt is megvonhatja tőle akár az utolsó petákig. Igen, a törvény szerint az ösztöndíjat és a diákmunkás pémzt is kezelheti a szülő, ahogy arról is szabadon dönthet hogy ha pl.diákmunka alkalmával rossza társaságba keveredik a gyerek, akkor nem engedi diákmunkázni.
Olyat is tehet a szülő, hogy a kiskorú gyerekét csak az iskolába és haza engedi el, sehová máshová. Az iskolába is elkísérheti, délután érte mehet. Megteheti hogy otthonról nem engedi el se barátozni,se bulizni, se könyvtárba, de még a kisközértbe sem vagy csak felügyelettel. Így se alakalma, se pénze drogozni, probléma megoldva.
A 12 éves kislány esetében szintén. Megszabhatja a szülő (és felelősségteljes szülőnek meg is kell szabnia),hogy mikor, hol és kivel találkozhat a gyereke. Még a telefonjában is elllenőrizheti az üzeneteit (bármennyire is felhördül most a gyakori), sőt el is veheti a telefonját és törölheti az összes közösségi oldalról. Otthon tarthatja, az iskolába szintén elviheti és érte is mehet.
14 év alatti gyerekkel szexelni pedig automatikus bűncselekmény, hiába beleegyezett a gyerek, vagyis az illetőt értelmes szűlő pikk-pakkra rács mögé dugatja. Ha vele egykorú kisfiúval szexelt akkor pedig fel lehet venni a kapcsolatot a kisfiú szüleivel és a gyámhatósággal, iskolát is lehet váltani.
Ennyi. Nem zavartatva kell érezni magad, hanem cselekedni kell.





"Másik eset: Észak kelet Magyarországi település ahol a azért lesz drogos a kis Rikárdó mert az anyja prostituált az apja pedig strici és mindketten drogoznak sőt a gyereket küldik érte. Mindenki szarik rá hogy mi van vele 16 évesen. A börtönben fog kikötni és egész életében egy nincstelen bűnöző lesz.."
Na ne! A kislány esetében minenki azzal jőn hogy nem biztos hogy a legrosszabb eset miatt történik (pedofilia) hanem csak egy másik 12 évessel dugot, de a kamasz drog használatnál meg levágnak egy ilyen ősszetett történetet.
Azt vegyük figyelembe hogy a 16 éves drog fogyasztások nagyrésze ugy történik hogy az illető el megy egy diszkoba azt a "barátai" adnak neki mert az menő. Mig ha egy 12 éves szexel, annak az esete nagyrészt nem olyan hogy egy másik 12 évessel csinálja, hanem hogy egy szatirral lép kapcsolatba. Az arányok pont hogy forditva vannak!










"
Na ne! A kislány esetében minenki azzal jőn hogy nem biztos hogy a legrosszabb eset miatt történik (pedofilia) hanem csak egy másik 12 évessel dugot, de a kamasz drog használatnál meg levágnak egy ilyen ősszetett történetet.
Azt vegyük figyelembe hogy a 16 éves drog fogyasztások nagyrésze ugy történik hogy az illető el megy egy diszkoba azt a "barátai" adnak neki mert az menő. "
Na de! Nem csak a leg rosszabb példát hoztam hanem utána azt is hogy még a legjobb esetben is idézem:
"A drog esetében már alapból volt egy rossz társaság és sok probléma ami a drogban csúcsosodik ki. Én ezt így látom. Ha pedig valaki egyszer drogozott az később is potenciális drog fogyasztó amivel együtt járó élet vezetési és életviteli problémákat nem kell magyarázni. És ez mind a 12 évesen szexelő mint a 16 évesen drog fogyasztó gyermek esetében a "legjobb" legkevésbé rossz eset. És az jön ki hogy a drog ebben az esetben is súlyosabb."
Magyarán igen én is arra az összehasonlításra gondolok legjobb esetben is amit te írtál azaz hogy olyanokkal lóg és olyanokkal barátkozik akik megkínálják ezzel a "menőséggel". Ez tulmutat azon hogy az egyszerű problémán hogy drogot próbált ki. Mire ez ide jut addigra ilyen szarházi alakokkal mászkál és ebben nő fel ez lesz neki a norma. Súlyosabb dolog mint az hogy maradandó lelki károsodás nélkül(jó esetben) egy gyerek szexel egy másik gyerekkel. Nem beszélve arról hogy a drog fogyasztás gyerekek között egyenes út a nemi erőszak felé. Akár 16 de akár 12 évesen is.
Nem értem miért olyan nehéz felfogni hogy a drog hoz több vér tapad mind gyerekek mind felnőttek körében több tönkre tett élet. És mielőtt valaki belekot nem állítom hogy egy gyermekkori szex ne tudna valakit súlyosan tönkretenni!





"Mire ez ide jut addigra ilyen szarházi alakokkal mászkál és ebben nő fel ez lesz neki a norma. "
Nem biztos hogy ezekkel nő fel még az se biztos hogy a buli előtt találkozott velűk.
"Nem beszélve arról hogy a drog fogyasztás gyerekek között egyenes út a nemi erőszak felé. "
És forditva.










"nem mellesleg gyerekkori molesztálás áldozata is lehet az, aki korán kezdi"
Ezt úgy értettem, hogy korábban volt áldozat, nem később. Hallottam egy érdekes sztorit egy lányról, apja gyerekkora óta erőszakolta és ez addig fajult míg a lány el nem fogadta, hogy ez normális és később is ilyen kapcsolatokba lépett be, csoda hogy felnőtt. Ilyen is van, nem is gondolnád mennyi, nem mind lesz egy traumatizált, önbizalomhiányos, félénk kamasz, hanem pont, hogy szexuálisan nagyon aktív. Aki normális családban, normális értékrendek közt nevelkedett, az nem fog ennyi idősen nemi életbe kezdeni. De ismét írom, hogy a kislány nemi élete engem egy picit jobban felbosszantana, ez egy érzés, nem hiszem, hogy érzések alapján kéne véleményeket pontozgatni, csak mert nem értetek vele egyet, nincs itt rossz válasz, mert mind a kettő rossz, egyiket sem kell helyeselni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!