Apám sokszor mögém sétál és megpuszilja a nyakam. Kicsi korom elrántom magam, és jelzem, hogy k\/rva kellemetlen. 21 éves (nő) vagyok, még mindig csinálja. Túlreagálom, vagy tényleg szörnyen fura?

1-Apámmal költöztünk külföldre. Sokszor visszalátogatunk (amit akkor is meg tudnék tenni, ha egyedül jöttem volna ki...de ezt már túl bonyolult nektek összerakni).

2-15 éves gyerek nekem még "kicsi" vagy "kistini". Lehet nem a legjobban fogalmaztam, de ennyire nem érthetetlenül. 15 éves köröm körül már több emlékem van, visszamenőleg egyre egyre kevesebb.

3-Emlékszem az adataimra, melyik iskolába jártam, pár arcra, névre, tanárokra. De nincs olyan emlékem, amit el tudnék mesélni egy teljes történetként. Csak pár képkocka pl: osztálykiránduláson ebihalakat kergetünk, földrajz órán felelek, biciklizünk a tóparton, apa hazaér munkából.

4-Nem. Nem ütöttem be a fejem, hanem nem volt egyszerű a gyerekkorom. Nem csak apám végett. Ezért is költöztünk. Azért említettem meg...hogy ez mindig jelen volt, nem új dolog.

5-Nem találtam ki. Erre csak a szavamat tudom adni.

6-Járok pszichológushoz, tudja a memoria gondjaimat, dolgozunk rajta. Erre vele még nem tértem ki, mert ismeri apámat, és féltem, hogy túlreagálom.

"Egyértelműen kitalálta." Nyilván ezzel töltöm a szabadidőm. Lehet támadni, mondani, hogy hazudok, nem tudom mit vártam. Nem tudom, hogyan lehet törölni kérdést, ha tudnám megtenném. Hihetetlen milyen gyűlölet van a magyar emberekben. Elszomorít.