Apával megegyeztem, mégis zavarom őt?

37 éves vagyok, megegyeztem édesapámmal arról, hogy 1 évre hozzáköltözünk ketten, a férjemmel. Gyerek nincs. Apukám 69 éves, de aktív nyugdíjas. Anyukám meghalt.

Igazából amikor meghalt, én sokkot kaptam. Hogy fel tudjam dolgozni, azért jöttem hozzá + így fel tudjuk újítani a lakásunkat is, nem kell dobozok közt aludni.

Apánál kaptunk egy szobát, de a közös helyiségeken egyre többet cirkuszol, tőle szokatlan hangnemben. Pl ordít velem a konyhában, hogy azonnal menjek be a szobámba, mert ZAVAROM őt (ezt így kimondta), mert ő enni akar (nem fértünk el ketten egy nagy konyhában). Vagy simán kihúzza a lábam alól a széket, hogy az neki kell. Nem megkér, hogy adjam már oda, de mégcsak előre sem szól. Ami kell neki, a kezemből is elveszi. Engem simán odébbtesz, ha szerinte útban állok, itt se szól, hogy menjek már arrébb. A wc-ről is kizavar szó szerint, nem kér meg, hogy siessek, mert neki is kell.

Ha szóvá teszem, csak annyit mond, hogy nem áll meg az élet attól, hogy én itt vagyok, a tevőleges többi húzásáról nem hajlandó beszélni. Még olyan is van, amikor elgúnyolódja: "Mondjad, lányom, mondjad csak, nagyon figyelek" és vagy otthagy, vagy másról kezd beszélni.

Ez kb 1 hónapja van így, nem ismerek rá. Előtte nem volt ilyen. Már csak 2 hónap lenne hátra az egyezségből, most nem tudom, hogy menjünk vissza a dobozok közé egy amúgy is pici lakásba. Épp a cél előtt egy orrhosszal vagyunk, nem így beszéltük meg.

El nem küldött éppen, de csinálhatja azért is, hogy magunktól menjünk el hamarabb.

Érdekes, a férjemmel semmi ilyet nem csinál, őt tiszteletben tartja.