Mit árul el a szülők személyiségéről, ha folyamatosan "másokhoz" viszonyítgatnak?

Ez az egyik legsúlyosabb nevelési hiba, teljesen kontraproduktiv. A gyerek meggyűlöli a példaképet, és homlokegyenest mindenben az ellenkezőjét fogja csinálni, még akkor is, ha ezzel árt magának.

N

Jól mondja az első. Mérgező szülők. Ajánlom az azonos című könyvet elolvasni Susan Forwardtől. Briliáns.

Amúgy ez egy nagyon bonyolult kérdés. Én 36 éves vagyok, de ugyanebben nőttem fel, mint amit írsz.

Amit megtanultam az évek alatt terápián, önismeretben a témáról:

Ezek a szülők is ugyanebben nőttek fel. Az ő szüleiknek sem volt soha semmi elég. Ők is azt hallgatták, hogy "te csak ne dőlj hátra, ne élvezd az életet, mert az élet egy megmérettetés, folyamatos küzdelem, folyamatosan veszélyben vagyunk, ezért keményen kell küzdeni, dolgozni, csak a 100% elfogadható, akkor talán túlélünk, meg kell becsülni a kicsit is, ne vágyj nagyra, ne akarj sokat, úgysem fogod elérni".

Mert ők sem érték el, és az ő szüleik sem. Mikor ők nőttek fel, még közel volt hozzájuk '56, a világháborúk, ahol csak az számított, hogy legyen étel, ne haljon éhen a gyerek, legyen munka, legyen betevő falat.

Épp ezért ezt hajszolják.

Őket hívják hiánymotivált vagy rombolva építő szülőknek. Soha semmi sem elég. "Miért nincs ez? Miért nincs az? Nézd meg, bezzeg a szomszéd gyerek... Ja, hogy ezt elérted. Oké. Ez alap, erre ne vágj fel. De a következőt miért nem érted el? Nézd meg, bezzeg az a másik ember elérte!"

Ezt a mintát hallották ők is anno, és felülvizsgálat nélkül tolják tovább a következő generációra ugyanezt a lemezt. Pedig ma már más világot élünk, ma már nem kell foggal-körömmel kapaszkodni egy munkába, nem kell minden vackot eltűrni. De ők még ebben nőttek fel, és az a rossz hírem van, hogy nem fognak változni. Mert az idős ember nagy valószínűséggel nem változik. Nem tud, nem akar.

Lenézni a kaka legmélyére és beismerni, hogy "hát igen, ezt vagy azt csinálhattam volna másként, elnézést, ezt elrontottam", ezt valszeg sosem fogjuk hallani ettől a generációtól. Nincs meg ehhez az önreflexiójuk, önismeretük.

Nekünk, új generációnak kell megszakítani ezt a sz@r ördögi kört. Én már nem így fogom nevelni a gyerekemet. Kit érdekel, ha valamiből csak hármas? Kit érdekel, ha nem akar egyetemre menni, hanem inkább fodrász lesz? Nem fogom másokhoz mérni és lekicsinyelni az eredményeit. Olyannak fogom szeretni és ELFOGADNI, amilyen. Nem akarom majd a kedvemre vagy egy másik mintára faragni.

De ehhez piszok sok terápia és önismereti munka kellett. Mindenkinek ezt javaslom.

#4-es, igazad van, pontosabban kellett volna fogalmaznom. Nem meggyűlöli, hanem meggyűlölheti. Valóban van egy ösztönző verzió is, de a gyereknek mindkét esetben rosszul esik. Sajnos, én az első verzió voltam, rengeteg hülyeséget csináltam emiatt.

2-es voltam

#4, egyáltalán nem hülyeség.

A szülő alapvető dolga, hogy segítse és motiválja a gyerekét. Szerinted az mennyire segít, hogy bármit csinálsz, soha, semmi nem jó? És igen, sokszor irreális elvárásokat támasztanak a szülők, mert „ha másnak sikerült, neked miért nem”. Nekem is volt olyan osztálytársam, aki egy 4-es dolgozat után sírva fakadt, hogy szülők MEG FOGJÁK BÜNTETNI, mert nem lett 5-ös a dolgozata.

És sok esetben tényleg arról van szó, hogy a gyerek bizonyos dolgokat nem tud önerőből megcsinálni. Lehet azzal példálozni, hogy bezzeg a Pisti (akinek amúgy az anyja matektanár) meg tud minden matekdogát 5-ösre írni, csak épp mások a körülmények és a lehetőségek. Ilyenkor egy normális szülő megpróbálja felmérni a problémékat, hogy miért 1-es vagy 2-es lesz a matekdoga eredménye, esetleg kerít egy magántanárt, de egy mérgező szülő elintézi annyival, hogy a gyereke egy lusta tróger, de kizárt dolog, hogy magántanárra költsön.

Én attól másztam mindig a falra, hogy amikor xy csinált valamit és amiatt én is kedvet kaptam hozzá, akkor reflexből jött az „És ha kútba ugrik, akkor utánaugrasz?” kérdés. Az se volt normális, aki ezt kitalálta, de aki felteszi, az sem százas...

A másik fura dolog, hogy a szülő jogosnak érzi a másik gyerekkel példálózást, de vérig sértődik, hogyha őt más szülőhöz hasonlítják. Kicsit sem képmutatás...

Más szemében a szálkát is meglátja, de magáéban a gerendát sem veszi észre.

Nincs önreflexiójuk. Látja a gyerek, hogy milyenek akkor innentől a beszólásokkal tudatosan próbáljon NEM törődni. Lényeg, hogy a gyerek tudja mi az igazság. Alakítsa ki magában a belső békét. A szülőket úgysem tudja megváltoztatni. Mások véleménye nem kell, hogy a valóságává váljon.