Hogyan tanuljam meg jobban kezelni apám stílusát?

Ezt 1 mondatban, 1 oldalban, vagy egy napban, hétban elmesélni nem lehet, ebben élni kell és személyesen megtapasztalni az én bőrömben. Apám egy rendkívül ideges, mindenbe belekötő borzalmas stílusú ember. Eddig pár éve már nagyon jól tudtam kezelni és nem vettem magamra, de valamiért a mai nap más. Nem tudom mi történt, de a sírás kerülget és úgy érzem már nem bírom sem lelkileg, sem idegileg. Egyszerűen felmondja a testem a szolgálatot.

Apám mindenért ideges, ordít, ha beakad a hosszabbító fűnyírásnál, inkább ordít és rángatja teljes erőből, meg éppen szid valakiket, minthogy 2 másodpercet (megmértem) áldozzon az életéből és nyugodtan kiakassza a beakadt részt. Ez kb mindennel így van amihez hozzányúl. Türelmetlen. Nagyszülőktől örököltünk kb 1km-re egy weekend házat (Ő idejükben még így hívták) és azt felújítjuk. Tele van sittel a kert, de ő füvet akar nyírni. Megkér, hogy szedjem össze az összes kis követ, cserép darabot, mindent ami hulladék. De nem vár, tolja rám a fűnyírót, majd ordít, ha rányír egy kőre, hogy miért nem szedtem össze.

Nem hiszi el amit mondok: kint van egy ketchup az asztalon, mert penészes, de este már nem akartam kidobni. Ma meg a borzalmas stílusában beleköt, hogy miért nincs berakva a hűtőbe. Erre én halál nyugodtan mondom, hogy azért, mert penészes, majd kidobom. Erre belém áll és jönn az alpári szentbeszéd, hogy azért penészes, emrt sosem rakok vissza semmit a hűtőbe.

Namost például ennek is, mint minden ilyennek SEMMI ALAPJA. Sosem fordult még elő, hogy a drága ételt kint hagytam volna, vagy bármi hasonló.

MOndom neki nyugodtan tovább: de ez bent volt a hűtőben, tegnap kerestem ketchup-ot, de láttam, hogy penészes (a hűtőben) és kiraktam, hogy majd reggel kidobom. Ezt persze nem hiszi el.

Aztán beleköt a főző zsírba a tűzhely mellett. Valamiért az elmúlt 6 év alatt teljesen jó helyen volt ott (nem is igényel hűtést), de most hirtelen én vagyok a hülye, mert kint van és nem a hűtőn. Szoba hőmérsékleten nagyon sűrű (kókusz zsírról van szó).

Ez meg a másik: a többi ember hülye (csak ő nem) ha nem látok valamit (mert fizikai képtelenség például) akkor HÜLYE vagyok. Ha szekrényt viszünk és nem látom azt amit kitakar a szekrény (de ő esetleg látja) akkor hülye vagyok. Ha le kell tegyem ahhoz, hogy megnézzem mi van ott? hülye vagyok.

Anyám meg most lassan 2 hete elutazott a barátnőivel szórakozni (ha valaki megkérdené, hogy miért nincs a képben)

Nem várom el, hogy megértsétek, csak reménykedem, hogy találkozott már valaki hasonlóval és tudna nekem segíteni, mert ez így nem oké, szabályosan rosszul vagyok. Valahogy tényleg úgy érzem, hogy ennyi volt, nem bírom tovább. És lehet, hogy ezekre valaki azt mondja, hogy ez semmi, le kell sz*rni, vagy ne nyafogjak, mint egy kislány de mint fent írtam, ez így csak a legeslegnagyobb körvonalakban írja le Őt, együtt kell élni vele, hogy megértse valaki. Ahogy egy háborús veterán sem tudja úgy elmesélni az átélt borzalmakat, hogy átérezzük, valószínűleg én sem tudom.

19/F.