Ezekután megcsináltatnátok a gyerek autóját?

Még nincs gyerekem, de ebben az esetben nem csináltatnám meg. Ha vigyázott volna rá és ennek ellenére ment volna tönkre, akkor minimum beszállnék a javíttatása költségeibe, de ha sz#rt bele, akkor viselje a következményeit.

Az én szüleim pont a másik irányban voltak következetlenek (megígérték, hogy valamit kapok/valahová mehetek/valamit csinálunk közösen, aztán mégsem), ezért megfogadtam, hogy ésszerű határokon belül maximálisan következetes leszek a saját gyerekemmel.

Nem!

A nejed nem megsajnálta, hanem szándékosan rosszat szeretne neki tenni. Afelé tereli, hogy minél tovább maradjon felelőtlen "hül.yegyerek, így annál tovább él veletek, az anyukájának annál tovább megmarad a fiúgyerkőce. Életének egyéb lényeges értelme nélkül ez a mamának nagyon jó üzlet. És itt nem az a gond, hogy megsajnálta, hiszen én is, meg itt sokan megsajnálnánk, de attól még normális döntést hoznánk és nem csináltanánk meg az autót. Mondjuk a sajnálat intenzitásából sokat levenne, hogy egy méregdrága holmival úgy bánt, ahogy, ez valahol vérlázító. Gondolom el lett neki mondva, hogy járatni kéne a motort, meg spórolni az olajcserére, de anyu nevelése azért kiütközött a kihaénnem-apuveddmeg mentalitásban. Nem lennék büszke egy ilyen fiúra.

Két esetben szállnék be:

1. Ha én törném össze (akár úgy, hogy nekimegyek a garázsajtómnak - saját magamnak okozva kárt)

2. Ha én törném össze (karambolba)

Mivel itt egyik esetről sincs szó, meg nem is érdemli meg a gyermek, ezért én kizárt dolog, hogy megcsináltatnám neki.

Amit én megtennék, hogy ezután igenis kérnék tőle valamennyi pénzt, amit nem költenék el (persze erről ne tudjon, semmi köze hozzá!), hanem raknám valahova (akár otthon, akár bankba) és ha már akkumulálódott valamennyi, ÉS látok változást a hozzáállásában, akkor (akkor és csakis akkor, nem előbb!) beszállnék ezzel az összeggel (amit így végülis összességében ő rak össze, csak a ti kényszerítésetekkel).