Igazságos testvérrel megírattatni a házi feladatot?
Egri Csillagok fogalmazás. A 6. osztályos gyerek cseszett elolvasni a regényt és 1 délután alatt kéne valamelyik fejezetből több oldalas fogalmazást írni. Amióta hazaértünk, kb 3 órája megy itthon a veszekedés, mert nem képes nekikezdeni a fogalmazásnak és nem hajlandó az internetet sem segítségbe venni, ahol le lenne írva a tartalom. Harc folyik anyuka és a gyerek között, mert az anyuka nem engedi, hogy egyest kapjon de a gyerek semmiképpen nem hajlandó megcsinálni a házi feladatát.
Igazságos az éppen államvizsgára tanuló végzős egyetemistától kérni, hogy dobjon el mindent és írja meg a testvére fogalmazását?
38: Sajnos nem troll, pedig én is arra fogadtam volna régebben. De bizonyította, hogy igazat mond. Szerencsére lassan kikerül ebből a helyzetből, remélem, addig kibírja ép ésszel és nem rokkan bele teljesen. Itt az anya a ludas, már régesrég lépnie kellett volna. De nem fog. A menekülés az egyetlen út.
31: A pénz nem a kártyán van, az csak egy eszköz, hogy hozzáférj a bankszámládon lévő pénzhez.
Anyádnak kéne észhez térnie és felismerne, hogy ez így nem mehet tovább, de ahogy ismerem őket, ez sajna nem fog bekövetkezni.:/
Én neked szorítok, hogy minél előbb szabadulj ki otthonról, kitartást!
Nincs hosszútávú terv. Mint kiderült családkonzultáción, a túlélés a terv és majd húgom kinövi remélhetőleg és minden varázsütésre megjavul. Ebben reménykedik és ehhez tartja magát.
Köszönöm 45-ös!
Szerintem segítség nélkül elég esélytelen, hogy magától megjavoljon, mert komoly problémái lehetnek a húgodnak.
Szerintem hozzá már pszichiáter kellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!