Hogyan segíthetek a lányomnak, ha elégedetlen az életével és teljesen magába van zuhanva?
Láthatóan rosszul van, szinte minden nap sír, velünk is egyre kevesebbet beszél és már meg sem tudnám mondani, hogy mikor láttam utoljára jó kedvűnek vagy egyáltalán csak mosolyogni. Már többször beszéltem vele, de nem tudom hogyan tudnék segíteni neki. Bántja, hogy nincsenek barátai, nincsen barátja, nem sikerült időben befejeznie az egyetemet, nem veszik fel sehova sem dolgozni, csúnyának látja magát stb., azt érzi teljesen tönkrement az élete.
Mi mindig elmondjuk neki, hogy nincsen vele szemben semmiféle nagy elvárásunk, nekünk nem okozott csalódást semmivel sem, büszkék vagyunk rá, sok mindent elért, történtek vele jó dolgok, mi szeretjük, támogatjuk amiben csak tudjuk és próbálok jobban odafigyelni rá, többet beszélgetni vele, érdeklődni felőle, a kedvében járni. viszont úgy látom ez nem elég. Sokszor elmondja például, hogy ezzel nem megy sokra miközben a külvilágtól nem kap pozitív visszajelzéseket, hogy nincsen sikerélménye, hogy nem úgy sikerülnek a dolgok ahogyan eltervezte, hogy a családja vagyunk mi mást mondanánk vagy ennyi idősen nem a mi társaságunkra vágyna, hanem vele egyidős barátokra, párkapcsolatra. Sokszor már nem tudom mit válaszoljak, mert még véletlenül sem szeretném megbántani vagy ilyesmi, de néha én sem tudok mondani semmi pozitívat vagy biztatót. Tényleg sok negatív dolog történt vele, tényleg kevés a lehetőség, tényleg nem sikerült az egyetem, tényleg nincsenek barátai, tényleg elutasították több helyről stb. és elhiszem, hogy ezek a dolgok zavarják őt, engem is zavarna a helyében és nem tudok neki tanácsot sem adni. Látom, hogy igyekszik, próbálkozik és mégsem jön össze szerencsétlennek.
Hogyan tudnék neki segíteni?
Köszönöm szépen!
3-mas Arra gondoltam, hogy mi sosem mondtuk meg neki, hogy milyennek kell lennie, mit kell csinálnia, miben kell jónak lennie, mit kell tanulnia vagy mi legyen belőle mert nem akartuk a saját elképzeléseinket ráerőltetni, ezzel nyomás alá helyezni őt. Természetesen próbáltuk a saját meglátásaink szerint a jóra nevelni és biztatni, de nem voltak felé olyan konkrét elvárásaink, hogy mondjuk csak ötösöket hozzon haza vagy márpedig mindenképpen egy kiváló ügyvéddé kell válnia mert mi azt mondtuk. Mindig volt valami terve, azokban mi támogattuk és eddig mindent sikerült megvalósítania, amire én azért is vagyok büszke mert az mind a saját célkitűzése volt. Most is voltak tervei az egyetem utánra (szeretett volna továbbtanulni, majd külföldre menni ösztöndíjjal), csak ez most eltolódott, szerintem leginkább emiatt a magánéleti helyzet miatt. Mi ekkor is elmondtuk, hogy nem történt semmi probléma, attól ő még nem veszített a tudásából, egy év nem a világ, később ugyanúgy tudja folytatni, mi támogatjuk továbbra is stb., de most emiatt is maga alatt van, csalódott és nem érzi magát elég jónak.
Szuper anyuka vagy! ❤
Szeretném javasolni az Ennél zöldebb nem lesz című könyvet, vagy akár a hasonló nevű tanfolyamot.
Bár még nem fejeztem be az online tanfolyamot, már most sokat segített. Akár együtt is csinálhatnátok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!