Miért nem lehet megérteni, hogy nem akarok sem segítséget, sem tanácsot kérni a rokonoktól?

Anyámnak mániája, hogy ha valami új történik velem, amit ő nem ért, rólam meg nem tudja elképzelni, hogy meg tudom oldani (tehát mindig minden esetben), akkor neki feltétlen tanácsot/segítséget kell kérnie vagy a nagynénémtől, vagy valamelyik unokatesómtól, esetleg ehhez még magával is rángat, hogy inkább én kérdezzem meg, vagy éppen azért, mert nekem kell hallani az információt, mert ő úgysem érti, szóval nem tudja nekem elmagyarázni... Ezzel egyébként semmi baj nem lenne, ha jó lenne a kapcsolat, de nem az. Csak ilyen felszín-jópofáskodás van, ha nagynéném tart valami családi összejövetelt, meg ha véletlenül összefutunk mamámnál, akkor beszélünk, holott amúgy egy településen élünk nagynénémmel (unokatesókkal már nem, mert elköltöztek). Anyám is csak akkor keresi a testvérét, ha muszáj, vagy segítség kell, amúgy meg folyton rosszakat mond csak róla.

És szerencsére egy ideje már nem volt szükség ilyen anyám kérésére adjon már nekem bárki is full kéretlenül tanácsokat helyzet, de sajna megint eljött az ideje, lévén, hogy továbbtanulok, és tervek szerint, ha első helyre vesznek fel, akkor pont egy városban leszek unokanővérem, ráadásul ő is oda járt, akkor milyen jó lenne ha tanácsot kérnék tőle, legalábbis anyám szerint jó lenne. Én meg egyébként nem akarom senkinek a nyakába varrni magam, pláne csak azért, mert az anyám paranoiás. Ráadásul unokanővéremmel ilyen semmilyen a kapcsolatunk, biztos aranyos egyébként, de ha mi beszélgetünk, az ilyen kellemetlen fél mondatok a fél család jelenlétében, amibe természetesen az én anyám is beledumál, meg a nagynéném is. Ráadásul a nagynéném ilyen erőszakosan faggatózós típus, szóval ha közli vele az ember, hogy nem akar beszélni egy adott témáról, akkor még fennhangon faggatózik tíz percig minimum. A továbbtanulásommal kapcsolatos kérdéseit is igyekeztem lerázni, először azzal, hogy nem tudom hova, meg milyen irányba (holott ötödik óta nagyjából megvan a terv), aztán jelentkezési határidő után azzal, hogy nem szeretnék beszélni a döntésemről. Pusztán azért, mert nem akarok kéretlen tanácsokat, faggatózást minden egyes tervezetlen találkozáskor és stb.

És szerintem ezek függvényében pofátlanság lenne bármiféle segítséget kérni, hogy ténylegesen jóba se vagyunk, nagynéném kérdéseit és tanácsait minden egyes alkalommal inkább leráztam.

Komolyan, hogy értessem meg anyámmal azt, hogy ne erőltesse rám a segítség kérést, és a nevembe se kérjen tanácsot? Egyáltalán miért olyan nehéz ezt felfogni?