Szerinted melyik elgondolás a helyes?

Azt gondolom, alapvető dolognak kellene lennie, hogy a generációk segítsék egymást. Én a saját környezetemben is azt látom, hogy azok jutnak előre, azok boldogulnak, akik kapnak némi segítséget, hiszen nyilván előnyben van az, aki kap pl. Önerőt és a saját lakását fizeti, mint az, aki albérletben élve más zsebét tömködi. Ők járnak úgy, hogy alig tudnak gyereket vállalni, mert nincs hova, mivel nincs mögottük családi háttér, ami segítene, ezért félnek is kevésre vállalni, jogosan.

Amúgy nálunk úgy van a családban, hogy az én szüleimet (meg testvéreiket) segítették a szüleik (őket is a saját szüleik) telekkel, építkezéssel, lagzi fizettek, otthon lakhattak, míg építkeztek meg ilyesmi, de mi már azt kaptuk, hogy oldjuk meg magunknak, örüljünk, hogy felneveltek meg eltartottak, anyagi támogatást senki nem kapott, még nekünk kellett befizetni, mikor iskola mellett dolgoztunk. Az unokatesóimnál ennyire durva nem volt, de támogatást ők se kaptak. Na ez a hozzáállás szerintem gáz.

A férjem szülei egyedül értek el mindent, tőlük kaptunk is valamennyi pénzt, nem lakásra, azt mi gyűjtöttük össze, hanem miután meglett az otthonunk, azután kaptunk nagyobb értékű dolgokat bele. De mondjuk előtte évekig annyira nem, ők is inkább talán azért kezdtek el adni, mert látták, hogy sok ismerősünknek segítenek a szülei, talán rosszul érezték magukat vagy nem tudom. De azért mégis adtak, nem úgy álltak hozzá, mint az enyémek.

Természetesen a második elgondolás a helyes.

Keményebben fogalmazok: a normális.

Az első meg abnormális.

Ha megkérdezi a gyerekem, mivel viszonozza, akkor megmondanám neki, hogy nekem semmivel, de ha lesz gyereke, majd ő is így tegyen vele.

"A nagyszülőktől származó örökséget is magukra költik."

Én ebben semmi rosszat nem látok. Persze ha elveri szerencsejátékra az nem jó, de az egy teljesen észszerű dolog, ha abból egy jó részt félretesz a saját időskorára.

A napokban volt itt egy kérdés, ahol a nagymama örökségét még életében elosztották az unokák között, a kb. kisemmizett nagyi most idősotthonba menne, az unoka meg teljesen ki volt akadva, hogy elvárják tőle azt, hogy beszálljon ennek a költségeibe. Teljesen megértem azt, aki nem akar ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, és inkább tartalékol a saját időskorára.

Épeszű szülő egyébként támogatja a gyerekeit, ki így, ki úgy. De nem mindenáron, és pláne nem úgy, hogy a nagy támogatás vége az legyen, hogy idős korában majd a gyerekeknek kell eltartaniuk őt is.

Szerintem aki ismeri a fogamzásgátlás fogalmát és alkalmazza is, ha jónak látja, annak nincs oka arra, hogy direkt kib#sszon a gyerekével, csak mert neki is rossz volt. Egyszerűen a szülőség állapotával, a gyereked iránti szeretettel szembe megy, ha ilyen piti sz#rságok miatt az ember direkt keresztbetesz a saját gyerekének. Természetesen előállhat olyan helyzet, hogy a gyerek nem érdemli meg a támogatást, de ezt is meg lehet beszélni értelmesen, normális szülő nem a saját sanyarú múltja miatti bosszúból cselekszik.

Nálunk természetes, hogy szeretjük egymást a családban és mindenki azzal támogatja a másikat, amivel tudja. A szüleim a továbbtanulásom alatt tudtak támogatni, hogy ne kelljen egyetem mellett dolgoznom. Idén végzek és ha végre dolgozom, akkor pedig szívesen támogatom őket olyan dolgok megvásárlásával, amikre tudom, hogy régóta vágytak vagy szükségük van rá. A saját szüleik örökségével természetesen azt csinálnak, amit akarnak. Soha fel sem merült bennem, hogy bármi közöm van hozzá. Attól, hogy valaki nem épp most építi fel az életét még biztos, hogy tud mit kezdeni az örökségével, egyáltalán nem kötelessége nekem adni.

Mert az miért is jó, ha csupasz seggel kitesszük a gyereket a nagyvilágba, hogy boldoguljon, ha tud?

Még az állatok se csinálnak ilyet. Előbb megbizonyosodnak arról, hogy az utód tud vadászni, s életben marad egyedül is...