Ez mennyi támogatás a szülő részéről egy egyetemistának?
Most ne számítsuk be azokat, akik otthon laknak, lakást kaptak, vagy kirúgták otthonról.
Az apámtól megkaptam a szép kártyáját, amin évente 300.000 forint van. Az anyám évi 200.000 forintot leírhat ruhára/cipőre, amit én költhetek el. Három hetente hazajövök, onnan felpakolok kajával és tisztálkodási szerekkel egy hétre és a kapok 5000 forintot utazási költségekre.
Szobát bérlek 55000-ért, heti 20 órában dolgozom, néha plazmát adok vagy kisegítek Szilveszterkor, Joy-napokon, ösztöndíjjal együtt 120-150 ezret kapok egy hónapban. Nyáron hazamegyek dolgozni, olyankor ingyen otthon lakhatok. Nyaralni, wellnesszezni visznek magukkal, cserébe a nyár többi részében dolgoznom kell.
Szerintem korrekt, ha 120-150-et keresel egy hónapban, abból 55 a szoba. Marad 65-95. Ehhez jön még ha lebontjuk, akkor havi 30 SZÉP kártya, és 20 ruhapénz (10 hónappal számolhatunk, hiszen nyáron otthon eszel)
Ha otthon havi egyszer fel tudsz tankolni kajából meg tisztálkodószerekből, én azt gondolom egyetemistaként ebből teljesen jól meg lehet élni és szórakozásra is marad.
Nem tudom más hol él, milyen körülmények között tanul, de szerintem jó életre nevelő középutat választottak a szüleid.
Szerintem átlagos. Én egyetemista is vagyok és még technikailag velük élek mert 16 éves vagyok és nincs jogom most elszabadulni (hát 16 évestől lehet de sok papír kell és nincs kedvem hozzá), fizetik a lakásbérletemet de ezenkívül eléggé független vagyok, kb 200 eurós ösztöndíjat kapok havonta (amit kajára meg szórakozásra használok, de néha ruhákra is meg ilyenekre), 1-2 hetente jövök vissza hozzájuk hétvégéken meg az ünnepek nagyobb részében is, és vágom a szomszédom füvét is amikor náluk vagyok és 40 eurót fizet. És most, hogy saját pénzem van (ami tuti nem sok mindehhez képest), semmit sem akarnak már fizetni nekem, a nyaralást sem :/
Persze tudnom kell kezelni magam arra tekintetve, hogy egyedül élek hétköznapokon, de picit több segítségre sem köpnék
Szerintem átlagos . Én 2015ben kezdtem az egyetemet, mellette dolgoztam . El volt osztva a fizu. Szorgalmi időszakban nem nagyon kellett dolgozni. Kb 60e Ft-ot kaptam minden hónapban, plusz 20e szuleimtol. Akkor közös szobát bereltem, 25+rezsi volt. Viszont ennyi, se kaja, se mosószer, egyéb . A fizetésem emelkedett, a végén már 100felett volt, plusz akkor már 40 jött otthonról. Közben sok társam autót kapott, vagy fullos szulinapi bulit, lakást stb. De én nem származtam ilyen családból , örültem, hogy végre egyedül fizetek mindent. Egyszer vettek még nekem egy laptopot mikor a másik már nem bírta, de szakdogát kellett írnom . Azt azóta is hasznalom :D Néha azt ettem amit tudtam, de azon felül szerintem ez a korszak nevelt fel . Most már jobban élek, magam tartom el.
Nyaralni utoljára 17ben vittek külföldre, akkor fizettek nekem. Most már nem tudom, kell e fizetnem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!