Szerintetek egy elvált szülőnek mennyire kell első helyre tenni a gyerekét az új élettársával szemben?
Amikor párommal megismerkedtünk nagy plusz volt nálam, hogy ő is szülő már, ezért jobban meg fogja érteni a gyerekes problémákat.
A kapcsolatunk elején tisztáztuk, hogy mindkettőnk számára a gyereke az első. Később derült ki, hogy az első hely mást jelent nála, mint nálam. Írok néhány példát. 2 autónk van (egy 4 és egy 2 személyes). A fia minden alkalommal, amikor programot csinálunk megvan kérdezve, hogy melyik autóval szeretne menni és ha a 2 személyessel, akkor mi így jártunk...a gyerek az első, csinálunk külön programot. Tavaly nem mentünk el az főnökömtől kapott ajándék nyaralásra, mert a mostohafiam minden hétvégén táborba akart menni, aztán beköszöntött az ősz. Ha épp hoznánk el az anyukájától, és épp akkor jut eszébe, hogy mégis inkább maradna ott még egy napot, akkor nincs semmi baj, a gyerek az első és mi feleslegesen mentünk el. Ha épp tőlünk 150 km-re lévő tábor tetszik meg neki, akkor nem gond...mi levisszük. Ma sírőgörcsöt kaptam, mert ezen a szép tavaszi napon a párom kipakoltatta velem a szekrényemet (ami az övé volt előttem), mert rájött, hogy "Milyen már, hogy a fiának a polói egy polcon vannak a nadrágjaival?". A szekrény az én ruháimmal és dolgaimmal volt kitömve, amik most jelenleg zacskókban vannak, de örüljek, hogy legalább eddig használhattam az ő gyereke kárára. Ők költöztek a lányomhoz és hozzánk, mindkettőnknek vegyesen vannak itt bútorai. Ha bármiért szólok, akkor megkapom, hogy önző vagyok, meg sérült, mert a szüleim nem foglalkoztak velem, ami így is van, és erről nem ő tehet.
Szerintetek kinek van igaza?
Az is mindig eszembe jut, hogy lehet tényleg én vagyok a gáz, aki gyerekkorában semmit nem kapott meg és most nem tudja elfogadni, hogy most egy 11 éves gyerek úgy él, mint egy kis király. Ha nyerne egy nyaralást, akkor a fiát vinné el, ez is rosszul esett, hogy én szóba sem kerülnék.
Szeretem én is persze a gyerekét, csinálok vele kettesben is programot, odafigyelek rá, ha meglátok valamit, neki is megveszem, és párom is jól kijön a lányommal:)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Írhattok neki bármit, a pasi marad. Ha eddig nem rakta ki, ettől nem fogja.
Kérdező, a pénzt vagy a farkat nem akarod elveszíteni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Akkor a sírógörccsel együtt remélem a kapcsolatot is kellőképpen meggyászoltad. Nincs is más dolgod ezen a szép tavaszi napon mint lemenni a boltba venni egy pár kukás zsákot és szépen bepakolni a pasid cuccait.
A gyerek kivel él amúgy? Veletek vagy az anyjával? Ha veletek akkor mi a fenének nem vett neki külön szekrényt?
Mellesleg a gyerek az első nem jelenti azt, hogy bálványozva fényesre nyaljuk egy gyerek hátsóját. Eszem megáll, hogy a gyerek eldöntheti melyik autóval menjenek és ezt ti képesek vagytok így komolyan megcsinálni. Ha a párod ezt így gondolja csinálja, de nélküled. Ez amúgy a gyereknek se lesz jó, mert egy önző kis dög válik így belőle, akibe majd a való életben fogják igen fájdalmasan beleverni, hogy más is van rajta kívül.
Te nem vagy önző csak normális. Amit a párod csinál ezzel kapcsolatban, az projekció, jelen esetben a saját hibáit vetíti ki rád. Dobd ki, mert ez csak rosszabb lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azonnal szakítás!
Nem volt gyerekkorod de magad is anya vagy.
Nagyon jól látod egy agyon kényeztettet gyerek ezt nem kell ragozni
A végén te meg a lányod egy sarokba lessz betömőrítve és az ő kényük kedvük szerint éltek majd.
Helyes ha egy kiskorú gyerek az első az ember életében.De nem az egyetlen a környezetet ettől még figyelembe kellene venni
Te nem kettejük alkalmazottja vagy
A kisfiú veletek él?
Mert ha igen már rég vehetett volna egy szekrényt a gyerekének.
Az elfogadhatatlan hogy a te szekrényedből a ruhák zsákba mennek mert kell a hely az ő fiának.
Tudod az ilyen ember nevelje egyedül a gyerekét majom szeretettel majdanán ha felnött lesz gyönyörködhet a művében
Ezekből a gyerekekből lesz az a bekébzelt mindenkit lekezelő életképtelen felnött.
Neked meg ehez nem kell asszisztálni tűrni a saját gyerekedet megrövídíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!