Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Az anyám miért mondja, hogy...

Az anyám miért mondja, hogy én k....válkodok, miközben csak ismerkedek? Jogosan esik rosszul?

Figyelt kérdés

Bárkivel találkozok, aki férfi, utána ezt hallgatom tőle. Hogy miért hagyom, hogy elvigyenek vacsorázni, vagy sütizni, miért engedem, hogy virágot vegyenek nekem. Ezért sokszor már nem is mondok el neki így pasiügyeket, ha kérdezi, hogy hol vagyok, mit csinálok, kitérő válaszokat adok (mindjárt megyek haza, ismerőssel találkoztam, stb.).

Erre ma kifakadt, hogy én a héten már harmadjára nem voltam itthon, amikor hívott és mindig az a válaszom, hogy nem ismeri, akivel vagyok... és hogy mondjam meg, ki az. Mondtam, hogy egy srác, ismerkedünk, találkozgatunk, de semmi komoly egyelőre. Kérdezte, hogy tegnap este is vele voltam? Mondtam, hogy igen, elvitt vacsorázni és utána még iszogattunk, beszélgettünk. Erre hogy mondjam meg, én k.va vagyok?! Mondom nem, szimplán egy szingli, fiatal lány. Ráadásul 23 éves vagyok, eddig volt két komolyabb kapcsolatom, összesen 5 férfival feküdtem le. Más korombelinek ez a szám jóval nagyobb, szóval én ilyen téren prűdnek is számítok. Mert én szeretek az elején randizni, nem úgy összejönni valakivel, hogy egy buliból hazavisz.


Én szeretem, ha az, akivel ismerkedek, randizok, a tenyerén hordoz úgymond és úriember.

Ezzel szemben az anyámnak a férje az étteremben ránk szól, hogy féladagot kérjünk, ha szeretnék még egy pohár üdítőt, limonádét, akkor rám szól, hogy majd iszok otthon. A családi nyaralások úgy néztek ki, hogy ő kifizette a saját részét, az anyám is a sajátját és az enyémet. Szóval ő távolról sem úriember, az utolsó fillért is a fogához veri. Anyámnak meg ezért felháborító már az, ha valaki elhív vacsorázni, vagy valentin napra, nőnapra virágcsokrot ad a kedvenc csokimmal. És nagyon rosszul esik, hogy az első kérdése ilyenkor, hogy én k:va vagyok-e?! Nem, csak nem vadbarmokkal ismerkedek...

Már kértem, hogy ezt ne kérdezze már, főleg ne úgy, hogy esetleg hallótávolságon belül van a férje, vagy a nagyszüleim. De csak csinálja, és nagyon bosszant.


2022. márc. 14. 14:45
1 2 3 4 5 6
 21/53 anonim ***** válasza:
73%

19: Kétségeim vannak. Én nagyon extrovertált vagyok, de arról soha nem beszéltem senkinek, hogy hány férfival voltam, még azt se szeretném, ha egyáltalán arra lehetne tippjük, hogy volt-e valakim valaha vagy sem.

Az ilyen feltárulkozások általában társasági licithelyzetben vannak, én egyszerűen kilépek az ilyen társaságból, mert nem tartozik rájuk az ilyesmi, ez két ember dolga, akik között történt.

2022. márc. 14. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/53 anonim ***** válasza:
77%
5 pali ennyi év alatt, az nemsokminden. Gondolom gátlásos vagy anyádnak is ezért hagyod, hogy terrorizáljon. Állj ki magadért. Talán akkor fiú is lesz több. Ha érettségiig tartogattad a szüzességed ez akkor is évente egy pasi, ez elég szegényes.
2022. márc. 14. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/53 anonim ***** válasza:
44%

21, lehet a két húgomról tudok biztosan.

Az extrém életet élő csak most állapodott meg egy nála 15+ évvel idősebb férfival, előtte meg aranyásó volt egy 40+ évvel idősebb férfival

2022. márc. 14. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/53 anonim ***** válasza:
89%

Karnak irtad bele, hany pasival fekudtel le, senkinek semmi koze hozza, akkor se lehetne senkinek koze hozza, ha ez a szam 50 vagy 500 lenne. Imadom ezt a kettos mercet, mert egy no nem szerethet szexelni, egy no csak arra van, hogy egy faszi beleuritse, azt meg turje szettart labakkal? Hat meg a nagy lofaxt.

Kerdezo, szerintem ne kosd anyad orrara, hol vagy.

2022. márc. 14. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/53 anonim ***** válasza:
2%

Utolsó azért egy férfinak tenni is kell hozzá hogy letudjon feküdni sok nővel.

Míg egy nőnek elég léteznie hozzá ez a különbség.

Incel nőről én még sosem hallotam, de incel férfiról igen.

Tehát hogy sok nőt megtudjon fektetni egy férfi nagyon ügyesnek kell lennie.

Míg egy nőnek csak hagynia kell magát.

Ezért itéli el a társadalom, mert két külön kategória a két nem.

2022. márc. 14. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/53 anonim ***** válasza:
88%

23, hogy tudnád biztosan, te tartottad a gyertyát?

Tudod, tőlem hányszor kérdezték, hogy "no, a barátod megvan még?", mikor még életemben nem volt senkim, haverokkal láthattak és azt gondolhatták, hogy szerelmi viszonyom van.

Rengeteg fiúval jártam mindenhova, csapatban is, akik ismerősök, haverok, barátok, bizalmasok, cimborák, miegyebek, de nem kedvesi kapcsolat, nem szexuális kapcsolat. Ha azt mondanám, minddel lefeküdtem, és a szám 38 vagy 213, elhinnéd azt is, nem tudod ellenőrizni, mert csak azt látnád, hogy rengeteg időt töltöttem velük.

2022. márc. 14. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/53 A kérdező kommentje:

"Kiváncsiságból kérdem, hogy ha már 5 úriember volt az életedben alig pár fiatal éveidben, akkor hova lettek, ha úriemberek?"


Az első "nagy szerelem" még gimiben volt, az igazi diákszerelemként indult 9.-es korunkban (14-15 évesen). Ott a romantika kimerült abban, hogy péntekenként iskola után fagyiztunk, vagy elmentünk mekizni, esetleg moziba. 1,5 évet voltunk "együtt", de a mai napig jóban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot (a gimis baráti társaságunk kb. ugyanaz volt, nagyon összetartó csapat lettünk az évek alatt). Ezt igazából párkapcsolatnak sem mondanám, mert tényleg két kiskamasz voltunk csak.

Utána 16 éves koromtól 19 éves koromig volt az, amit első párkapcsolatomnak hívok, ott már szóba került az összeköltözés is. Viszont az akkori páromnak jött egy lehetősége külföldön, amire tudtam, hogy vágyna nagyon. Szerette volna, ha vele mennék, de elsőéves egyetemistaként úgy, hogy hétvégente még hazajártam a családomhoz, nem éreztem azt, hogy nekem ez menne. A távkapcsolatot pedig nem vállaltuk volna be, nekünk az működött, hogy a nap nagy részét együtt töltöttük, együtt aludtunk stb.

Utána volt egy szexkapcsolatom, ami fél évig tartott. Én akartam, hogy vége legyen, mert a másik fél nagyon többet akart, nekem már sok volt az, amire ő vágyott. Pl. szívesen mentem volna vele nyaralni, de az már nem fért bele, hogy ott legyen a nővére esküvőjén, vagy az unokahúga keresztelőjén.

20 évesen volt az utolsó párkapcsolatom, itt a korkülönbség volt a probléma. Ő már nagyon szeretett volna családot, nekem akkor volt az a korszakom/barátnős társaságom, hogy néha hetente 3-4 buliba is mentünk, reggel még aftert tartottunk stb. A párom meg hiába mondta, hogy menjek nyugodtan, vagy alapozzunk nálunk, őt nem zavarjuk, tudtam, hogy nem jó neki. Folyamatosan téma volt, hogy én mikor képzelem el, hogy családunk legyen, szerintem 25 évesen már fogok vágyni gyerekre? Nem tudtam neki megígérni azt, hogy igen, ahogy betöltöm a 25-öt, én majd anyuka szeretnék lenni. A csillagokat is lehozta volna nekem, a világ legtürelmesebb embere a mai napig, és lehet, hogyha pár évvel idősebb lettem volna én is, vagy később találkoztunk volna, máshogy alakul ez. De ez így nem működött közöttünk, hiába volt nagy a szerelem mindkettőnk részéről.

év után szakítottunk, de a mai napig ő az, akit bármilyen jogi problémával megkeresek, vagy ha tanács kell, őt hívom.


Azóta nem volt komoly kapcsolatom, tavaly szakítottunk.


Van egy csoporttársam, akivel nagyon jóban vagyok és igen, szexuális értelemben is. Ő semmilyen párkapcsolatot nem szeretne, diszkréten kezeljük a helyzetet, de örülünk, hogy van kivel levezetni a feszültséget. Mert igen, bármilyen hihetetlen, a nőknek is szükségük van a szexre.


Amúgy pedig ismerkedek, randizgatok. Mert nem várom, hogy a szőke herceg majd bekopogtat az ajtómon, vagy szembejön velem az egyetemen és rögtön feleségül kér. Ez nem így működik. Ha én nem nyitok senki felé, akkor tényleg egyedül öregszem meg.


De attól, amiért valaki kedves, vagy éppen úriember, még nem borulok rögtön a lábai elé. Ahogyan az sem következik ebből, hogy olyat kéne erőltetni, ami nem működik.

Volt már, hogy valakivel többször randiztam, voltunk kirándulni is, nagyon udvarias és előzékeny volt, de nem értette, hogy én miért tanulok, miért akarok karriert. Mert náluk a családban a nők nem dolgoznak, hanem otthon vannak és a férjük tartja el őket, hiszen ez a férfiaknak a dolga (szerinte). És ezután én nem tudtam vele elképzelni semmi komolyat, mert tudtam, hogy ebben sosem egyeznénk. Én nem így nőttem fel, nem is ilyesmire vágyom.

2022. márc. 14. 15:49
 28/53 anonim ***** válasza:
57%

Úgy tudom biztosan hogy nagyon jóban voltam az egyikkel és minden részletet megosztott a szexuális életével kapcsolatban, még a barátai fétiseit is tudtam, olyan családban nőttünk fel ahol a téma tabu volt, és csak bennem bizott meg, tőlem kért tanácsokat stb, és én mivel nem itélkeztem mindig birtak ennyi az egész.

Tehát részletes beszámolókat kaptam barátokról stb ennyi.

2022. márc. 14. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/53 anonim ***** válasza:
66%
25: Velem barátkozni akarnak a férfiak, rengeteg kosarat (szexuális visszautasítás) gyűjtöttem be életem során. Volt, akivel azt éreztem, összejövőben vagyunk, majd azt mondta, velem nem lehet szexelni, és lelépett. Érdekelne, mivel lehet elérni, hogy a kiszemeltjeim mind szexuálisan is vonzónak tartsanak, ne csak érzelmileg és intellektuálisan.
2022. márc. 14. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/53 A kérdező kommentje:

Én is tisztában vagyok néhány barátnőm szexuális szokásaival, vagy body countjával. Szerintem ebben nincs semmi furcsa.

Konkrétan az egyik társaság külön excel táblázatot vezet arról, hogy melyik sráccal/férfival mi történt, milyen volt, hányasra pontozza a teljesítményt.

2022. márc. 14. 15:52
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!