Igaza van anyámnak, hogy tartozom a nagypapámnak életem végéig?
12 éve, amikor egyetemre mentem, kaptam tőle egy nagyobb összeget, 1 millió forintot. Azt mondta, ezt azért adja, hogy vegyek belőle laptopot, meg fizessem majd belőle a kollégiumot, meg ami még kell.
Így is lett, kifizettem belőle mindent, ami kellett, a többit félreraktam. Azt tudni kell, hogy én voltam az egyetlen unokája aki közel lakott hozzá, így mindig én látogattam. Mentem hozzá takarítani, füvet vágni, gyógyszert kiváltani, vérnyomást mérni, segítettem neki hivatalos ügyeket intézni, papírmunkákkal stb.
Szóval már 12 éve külön lakom, már férjem van stb, de a mai napig, amikor meglátogatom a szüleimet, anyám hatalmas patáliát csap, hogy a papához menjek először, és miért csak fél órára megyek hozzá, meg menjek át hozzá takarítani.
Messze lakunk és egy napra szoktunk menni szüleimhez, reggel megyünk, este már indulunk vissza, tehát nincs sok idő, és a másik nagyszülőmet is meg szoktam látogatni olyankor. Nincs több időm, takarítani meg főleg nem fogok nála. Papám szinte teljesen egészséges, mozgásszervi problémája nincs, mégsem takarít, mióta meghalt a mama, azaz 25 éve.
Anyám veszekedik emiatt velem mindig, mikor megyünk, kiabál velem férjem meg mindenki előtt, hogy mekkora hálátlan, önző vagyok, mennyit segített, én meg "már át sem akarok menni".
Én értem, hogy segített, de 1. sosem kértem tőle, ő ajánlotta fel magától, 2. annyit, de annyit takarítottam nála, egész gyerekkoromban jártam neki segíteni, szerintem valamilyen formában már rég viszonoztam neki.
Vagy mit gondoltok, most életem végéig törlesztenem kéne neki? Ő sosem emlegeti ezt a segítséget egyébként. Vagy anyámat állítsam le?
Őt meg felnevelte a nagypapa. Nem tartozik érte?
Én megkérdezném a nagyapát hogy bánja hogy adott nekem pénzt? Szeretné, hogy visszafizessem? Anyuka mindig szemrehányásként említi azt a pénzt. Szeretnéd tisztázni végre a dolgot.
Ezzel lezárulna a téma. Ha azt mondja nem tartozol akkor megmondod a drága anyukának hogy ne pattogjon. Lehet a nagyapa is helyre tenné az okoskodó lányát.
Nem tartozol neki semmivel(ha nem kölcsön volt), csak annyival, ami szívedből jön. Ha már kényszer, amúgy is megette a fene.
Akinek kötelessége valahol segíteni, az az anyukád. Az ő édesapja és ő is fog tőle örökölni. A szülőtartás is nem véletlenül a gyerekek dolga és nem az unokáké.
Kezdd a látogatást a papánál, és mikor szol, akkor tudod mondani hogy már voltunk a papánál!
A takarítás pedig ebben az nem a te dolgod, hanem az édesanyade!
Anyukád valahogy nem tanult meg rendesen segítséget elfogadni. A nagy segítséget szó nélkül elfogadta és mélyre temette, de nyilván van miatta bűntudata, mert apró segítséget képtelen normálisan elfogadni és ezerszeresen akarja visszaadni.
Mindez az ő problémája kéne hogy legyen, de rajtad veri le. Egyszer beszéld meg nagyapáddal, hogy kell-e a penze vissza. Onnantól erre hivatkozhatsz anyukádnál. Plusz tényleg kérdezd meg, miért te takaríts ki, miért nem ő takarít, aki házat kapott meg kocsit. Bár erre óriási balhé lenne, mert ugye szerintem pont ez a fortyogó magma anyukádban... de az állati bosszantó, hogy emlegeti, hogy kitaníttattak, miközben dolgoztál végig és nem támogattak semmivel. Ezt azért mindenképpen megemlíteném.
Nalunk dettó ugyanez van.
Nagyanyám adott a lakásom vásárlásakor az önerőbe 2 milliót, amit én később vissza adtam neki.
Mai napig hallgatom.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz, inkább több kölcsönt veszek fel.
Nálunk a nagyszülök adtak a lányom esküvőjére 1 milliót, amivel feljogosítva érezték magukat, hogy 2 év múlva a nyakára akarjanak telepedni (80 ill. 85 évesek voltak) A lányomnak akkor 1 éves babája volt, a férjét frissen operálták, a lakás a méreténél fogva se lett volna alkalmas plusz 2 ember befogadására.
Oltári cirkuszt rendeztek. Inkább ne adtak volna egy fillért se.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!