Volt már, hogy valaki elköltözött otthonról, majd visszaköltözött, mert rájött, hogy mégsem szeretne még egyedül élni, vagy egyéb okokból?

19 éves vagyok, szeptemberben költöztem el. Az én döntésem volt, de a körülményekhez képest, amit most nem fogok részletezni, de egyébként szerintem csak egyetem vége felé költöztem volna csak külön.

Lehet, hogy ciki, de hiányzik édesanyám (vele laktam, meg a párjával is az elmúlt pár évben, elváltak a szüleim). Általában havonta 2 hétvégén tudunk együtt lenni, amiből igazából csak egy teljes napot, szombaton, mert vasárnap délután/este már menni kell, pénteken is csak az este marad. Jó a kapcsolatom anyukámmal, nem 0-24-ben rajta akarok lógni, de ahhoz képest, hogy korábban minden nap láttuk egymást, főleg, amikor a covid miatt ő is otthonról dolgozott, meg én is otthon voltam. Üzenetet minden nap írunk egymásnak, telefonálni úgy heti 2-3-szor szoktunk átlagosan, de ez változó. Nem tudom, hogy ez normális-e vagy gáznak kéne éreznem magam, ugyanis sokan örülnek, hogy végre elhúzhatnak otthonról és nem akarják, hogy a szüleik foglalkozzanak velük. Apámmal egyébként nincs ez, ő soha nem hiányzott kifejezetten, akkor sem, ha huzamosabb ideig nem láttam, nem kifejezetten vágyom arra, hogy vele töltsek sok időt, beszéljek vele stb.

Emiatt erősen gondolkodom azon, hogy visszaköltözök abba a városba, csak nyilván ez rengeteg macerával, nehézséggel járna már megint, illetve kudarcként is élném meg. Amúgy önálló vagyok, elvagyok szeptember óta, nem az, hogy nem tudok egyedül élni, csak érzelmileg nehéz. Nem tudom mit csináljak.