Milyen a kapcsolatod a nevelt gyerekeddel?

A nevelt lányomat úgy szeretem, mintha a saját gyerekem lenne, bár ez az utóbbi időben gyengült kicsit, mert olyan dolgokat csinál, amiket a saját gyerekemnek soha nem engednék meg. Azért a szeretet kitart, meg a lányomnak tartom és hívom, de helyette szégyellem magam a dolgai miatt. Ugyanakkor büszke is vagyok rá más dolgai miatt, azért amilyen nő lett (érzelmileg, párkapcsolatában), és segítem, támogatom. Nagyon jó a kapcsolatunk.

A nevelt fiammal ellentétes irányú a trend. Kiskorában sajnos kifejezetten utáltam, de aztán próbáltam megszeretni mert egy család vagyunk. Most inkább az “elvagyunk” kategóriába sorolnám magunkat, vagy inkább a “jól elvagyunk”-ba. Kedves vagyok vele, soha nem veszekszünk, nem bántom semmiért, őt is viszem magammal néha programokra, suli után megkérdezem, mi volt, szülinapra/ünnepekre kap tőlem ajándékot stb. De nem ugrál a nyakamba mint a saját gyerekeim.

Nagyon nehéz téma ez, vagy sikerül, vagy nem. Emberek vagyunk.

Én örültem volna, ha legalább baráti a viszonunk, ennek ellenére mostohaanyám utált (semmit nem tettem, csak annyi volt a baja, hogy élek).

Apa ellenben sajátjaként szereti az ő fiát.