Hogy mondjam el anyának, hogy szeretnék elköltözni?
Szétmentek apámmal tavaly januárban, apám egy másik nőt választott, akivel azóta is együtt vannak. Tudom, hogy anyut ez nagyon bántotta, bántja a mai napig is, de sokat beszélgettünk, elmondta, hogy mindketten hibásak abban, hogy idáig fajultak a dolgok. Ennek ellenére mostanában már elviselhetetlen, hónapok óta, semmi másról nem szól az élet, csak arról, hogy apámat és a barátnőjét szidja, na meg engem, ha velük vagyok és jól merem érezni magam. Már azon gondolkoztam, hogy szeretnék apáékhoz költözni, de azt hiszem, ezzel nagyon megbántanám anyut. Ez nem célom, de itthon sem jó már, pocsék a hangulat, hiába próbálom elterelni a figyelmét, programokat csinálni, nem érdekli semmi. Kérdeztem apuékat is, azt mondták, hogy ha szeretnék odaköltözni, ők örömmel látnak, de ha így döntök, üljünk le beszélni anyuval együtt. Nem tudom mit csináljak. ?
17/L
Azért rohadt szar dolog lehet, amikor valakit 20 év után lecserélnek.
A nőket meg nagyjából ilyenkor kezdi kerülgetni a klimax is, ami sokakat testileg-lelkileg már önmagában is igénybe vesz.
Még mindig azt mondom, hogy apáddal és a barinővel nyaralgatni, meg vacsizni járni nem azonos a mindennapok gondjaival, amiben anyád áll helyt.
És mivel indokoltad apádnak, hogy oda akarsz költözni?
Mert nem hiszem, hogy ehhez nem kellett eláztatni anyádat...
Én tuti, hogy először NAGYON KOMOLYAN elbeszélgetnék anyámmal, hogy vegye le a napirendről a fatert meg a nőjét és ne vonjon bele téged a kettőjük közötti konfliktusba, mert neked mindketten a szüleid.
Egyébként ha el is költözöl, akkor semmiképp apádékhoz, mert csöbörből vödörbe fogsz kerülni és utána visszasunnyogni onnan anyádhoz az már gáz!
Várd meg a 18 évet, (tanulsz? dolgozol?) és menj albiba, amit ha tanulsz, mindkét szülőd fele-fele arányban fizessen a Csjt. alapján.
Ha meg nem tanulsz, hanem dolgozni fogsz, akkor szobát vegyél ki az elején és kezdd meg a mindenkitől független felnőtt életedet!
"[...] de apával is együtt éltem 16 évet, ismerem, a barátnőjével pedig nincs bajom."
Nem érzed a probléma ezen részének ellentmondásosságát, együtt éltél édesapáddal 16 évet, de úgy, hogy mellette a saját édesanyáddal éltél. Ez azért távolról sem ugyanaz. Teljesen új konfliktus helyzetek is kialakulhatnak közted és az új párja között (sőt akár közted és az édesapád között is) hosszabb együttélés során. Ezekre nem válasz amit írtál, mert édesapád viselkedési mechanizmusait mélyebben ebben az új kapcsolatban még nem ismered, a barátnőről is csak annyit tudsz, hogy rövidtávon jól jössz ki vele. Ez persze nem azt jelenti, hogy hosszútávon biztosan nem működne az együttélés, de ezt így, annyiból amennyit egyelőre tudsz, nem lehet kategorikusan eldönteni.
Ha továbbtanulási terveid vannak, akkor azt a viszonylag kis időt próbáld édesanyád mellett eltölteni, rámutatva, hogy ne szidja édesapádat. A rávilágítás és az idő segíteni fog a problémán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!