A mentálisan beteg, leszázalékolt testvérem már 30 éve édesanyámmal él. Mostanában egyre rosszabbodik az állapota, rendszeresen veri édesanyámat és a minden egyes nap lelki terrornak is kiteszi. Anyám maradni akar, semmivel nem tudom meggyőzni?

A helyzet komplikált. Testvérem most 50 éves, huszonéves korában szétdrogozta magát, mindent kipróbált amit lehetett, nem egyszer majdnem belehalt, és végül eljutott oda, hogy a zárt osztályon kötött ki, ahol paranoid skizofréniát állapítottak meg nála. Szabadon él jelenleg, nincs gyámság alatt, egy kívülálló biztos hogy nem mondaná meg róla, hogy beteg, csak ha eleget beszélgetne vele.

Havonta kötelező pszichiáterhez járnia, amit mindig meg is tesz, viszont mivel 20-25 éve ugyanazon emberhez jár, már-már baráti viszonyban vannak, nála mindig előadja a normális embert akinek semmi baja nincs, és mindig csak egy 20-30 percet beszélgetnek és nevetnek egy jót, majd felírja a szokásos gyógyszereit ( amit manapság egyre inkább ritkábban szed ), majd szépen elköszönnek.

Egészen 3-4 évvel ezelőttig viszonylag "normális" volt a helyzet. Anyámat már ekkor is szerette lelki terrorban tartani, de mivel szedte a gyógyszereit rendesen, ezért sosem durvult el a dolog. Ekkor még lehetett vele "rendes" hangvételű beszélgetéseket folytatni, anélkül, hogy mindenbe mániákus módjára belekötött volna. Ismét hangsúlyozom, egy beteg emberről van szó. Ha nem lenne ez, már rég más lenne a helyzet, nem vagyok gyáva lépéseket tenni, nem zárkózóm el a radikális megoldásoktól, csak anyám beleegyezése nélkül nulla hatásköröm van intézkedni bármiben is, innen a patthelyzet.

Testvéremről:

Egy alapvetően rendkívül művelt, okos, végzettsége szerint gépészmérnök, olvasott, tanult emberről van szó. Hihetetlen néha számomra, hogy mekkora tudása van szinte minden témában, legyen az tudomány vagy szépirodalom, történelem. Három gyermekem közül az egyiknek a keresztapja, és imád vele lenni. A gyerekekkel sosem kiabál, velük sosem kötekedik, pedig már mind felnőtt. Nagyon szeret velük beszélgetni, a maga érdekes stílusában. A gyerekek pontosan tudják, hogy bármilyen furcsa dolgot mond, inkább csak bólogassunk, ne kérdőjelezzük meg, mert beteg. Vallási fanatikus, delúziókban és téveszmékben éli az életét nap mint nap, viszont rendkívül ügyesen rejti el idegenek elől. Mostanában mondjuk az utcán is érdekesen viselkedik néha, szomszédjuk mondta, hogy néha csak megáll az út közepén 1-2 órán keresztül és oda vissza sétál 2 fa között. Ezért is aggódom érte és édesanyámért is. Mindkettőjüknek iszonyatosan rossz ez a helyzet, és anyám lenne az egyetlen ember aki esetleg be tudná fektetni újra, vagy elvitetni, de nem teszi.

Testvérem perspektívája a következő:

30 éve anyámmal él, sosem hagyja el a házat csak heti egyszer amikor boltba megy, vagy havi egyszer mikor a pszichiáterhez. Ezeken kívül a nap 24 órájában otthon van, semmit nem csinál csak fekszik begyógyszerezve ( már ha szedi ). Mostanában egyre inkább eltűnt a betegségtudata és nem akarja elismerni, hogy beteg, amit régen simán megtett. Mik a kilátásai? A hátralévő életében, vagy amíg anyám még velünk van, ott fog rohadni szinte egész nap és semmit nem tud ellene tenni önhibáján kívül. Kapja havonta a nagyjából 30 ezernyi nyugdíját, már nagyon rég mi tartjuk el a férjemmel. De mit lehet tenni? Mégiscsak a testvérem. Beszélgetni erről a témáról lehetetlen vele, higgyétek el, mindent próbáltam.

Édesanyám meg folyton átjön sírva, elújságolni, hogy aznap éppen miket csinált a testvérem, de ez már inkább csak mártírkodás, mert semmit nem hajlandó változtatni rajta. Átjön, hogy testvérem megint összetörte az összes virágát, lelökte a TV-jét, összetépte a nyugdíját, elhordta mindennek, rávágott egyet a kezére stb..., majd, mikor térdelve könyörgök neki, hogy költözzön már át hozzánk hiszen annyi hely van, vagy hogy vitesse már el testvéremet egy komolyabb pszichiátriára, sosem megy bele, mert akkor meg nem tudna a tudattal élni, hogy a fiával ilyet tett, meg mivan, ha már sosem engedik ki.

Nekem semmi rendelkezési jogom nincs ebben. Rendőröket nem hívhatok, vagy ha hívok is, semmi nem fog történni, mert anyám nem engedi. A mentősökkel és a pszichiáterével sem tudom elvitetni, mert arra is csak édesanyámnak lenne hatásköre. Beszélni már ezerszer próbáltam vele, hogy szedje már a gyógyszereket rendesen, elhiszem hogy nagyon rossz, de feküdjön be önként stb stb... Ilyenkor elküld a k...a anyámba, hogy neki semmi baja nincs, és elviharzik.

Én mindent megpróbáltam, tényleg, még írhatnék itt ezekről sok-sok oldalt, hogy minek teszi ki testvérem az édesanyámat, vagy hogy mennyi mindent megpróbáltam, hogy ez változzon.

De megmondom őszintén, amikor anyám ezredjére is átjön sírva, hogy vele ez és az történt, és ugyanúgy felajánlom neki a fent említett lehetőségeket és segítséget, akármilyen radikálisak is, csak csóválja a fejét. Nem látok bele a helyzetükbe, én sem tudom, ha a saját gyerekemről lenne szó akkor mit csinálnék a helyében.

Ezen a ponton már tényleg nem tudom, mi legyen. A helyzet csak rosszabbodni fog, ez biztos. Konkrétan nem tudok beleszólni amíg anyám nem megy bele. Várjam meg amíg eljön egy holtpont, és úgy megveri anyámat, hogy már nem fog tudni felkelni?

A "menj át és lásd el a dolgát emberesen, majd abból érteni fog" típusú hozzászólásoknak még egyszer kiemelném, hogy egy erősen beteg emberről van, és ez semmin nem segítene.

U.I.: Anyám teljesen beszámítható, egyáltalán nem demens, 100%-ban lehet vele mindenről beszélgetni ( kivéve testvéremről ), aktívan mozog és az agyát is rendszeresen edzi, így az nem lehet kiskapu, hogy anyám nem alkalmas arra, hogy megítélje a helyzetet az egészségügyi állapota és a kora miatt.