Mit gondoltok arról, hogy egy apuka nem mutathatja ki a szeretetét a gyermeke felé?

"...Talán az én édesapám az aki nem is számít férfinak, mert kitudja mondani felém és öcsém felé h büszke vagyok rátok, és szeretlek..."

Miért ne számítana férfinak?

Elmondom, nálunk mi volt gyerekkoromban. Apám verbálisan bántalmazott évtizedekig. Ne úgy képzeld el, hogy mérges volt, és akkor csinálta, nála ez volt az alapbeállítás. Kitapasztalta, hogy mivel tud a legjobban hergelni, és akármilyen ártatlan téma kapcsán el tudott kanyarodni olyan irányba, hogy megeresszen egy nagyon bántó beszólást. Ha pl. megjegyeztem, milyen jól áll neki a kabátja, az volt a válasz, hogy "igen, mert én tudok vigyázni a dolgaimra, nem vagyok olyan disznó, mint te" (nem voltam disznó, és vigyáztam a holmimra). Az ő szülei nem tekintettek teljes jogú unokának, mert a lány az nem gyerek. Ezen is szeretett rugózni, mert tudta, hogy mennyire fáj. Akkor volt elégedett, ha addig tudott provokálni, amíg végül sírva fakadtam vagy tajtékoztam a dühtől, akkor panaszkodott mindenkinek, hogy én hogy viselkedek vele. Ezzel együtt egyáltalán nem volt "vagány" ember, ő volt az első, aki összetört és kétségbe esett, ha valódi problémák jöttek.

Mi lett az eredménye? Megtanultam, hogy zárunk le egy beszélgetést maximum 3 szó után (ez volt az egyetlen védekezési lehetőségem). Továbbá képtelen vagyok a férfiakra partnerként tekinteni, majdnem 40 évesen még sose volt párkapcsolatom, és a pszichológus magyarázta el, hogy a bizonytalan kötődés milyen változatait éltem meg a szüleimmel kapcsolatban. Aki szerint ilyen az "igazi férfi", mint amit én láttam otthon, az nincs magánál.

Ez valami gyenge kifogás szerintem arra,amikor valaki nem akar foglalkozni a saját gyerekével.

Csak nem értem miért szül gyereket egy nő egy ilyen férfinek.