Azok a szülők akik ellene vannak az egész lmbtq-nak, nem akarnak hallani sem ilyesmikről azok mitcsinálnának ha kiderülne a gyerekükről, hogy az egyik igaz rá?
Kérdező, nekem évtizedekig semmi bajom nem volt a melegekkel (akkor még az LMBTQ betűszó nem volt bent a köztudatban). Azóta utálom őket egyre jobban, amióta nyomulnak.
Kérlek szépen, még a Kádár-rendszerben is legális volt 18 év felettiek számára a homoszexuális kapcsolat. Viszont tilos volt a szeméremsértő viselkedés.
Aztán az 1990-es években (alighanem EU-s nyomásra) levitték a korhatárt 14 évre. Nekem már ez is bökte a csőrömet.
Közben saját szervezeteik, újságjaik lettek, ezt viszont rendjén valónak tartottam és tudomásul vettem.
Aztán jöttek a Pride-ok a maguk provokatív magamutogatásával. Nem is értettem, mire jó ez, hisz csak maguk ellen hergelik a lakosságot. Sikerült is nekik. Azóta talán sikerült nekik is megérteniük, hogy ezzel maguk alatt vágták a fát.
Most meg jönnek ezekkel az érzékenyítésekkel, meg mesekönyvekkel, meg örökbe fogadnak gyerekeket. Ez a nyomulás az, ami miatt megutáltam őket. Éljenek békében, engem nem zavar, mit csinál két férfi a maga lakásában a hálószobájában. Sőt, engem az sem zavarna, ha két férfi egymást összeölelkezve sétálna vagy csókolózna az utcán. Viszont a direkt, iskolásoknak, óvodásoknak való propagandájukat, "érzékenyítésüket" ellenzem, undorítónak tartom, és emiatt a nyomulásuk miatt meg is utáltam őket.
Ha valamelyik gyerekem LMBTQ lenne, a fentiek alapján tolerálnám a hajlamát, párkapcsolatát, de nem tolerálnám, ha gyereket akarna örökbe fogadni, vagy ilyen módon reklámozná a dolgot.
Tisztázzuk a fogalmakat az LMBTQ- Leszbikusok, melegek, biszexuálisak,Transzneműek. Egy csoportosulás aktivisták, akik ezeknek az embereknek az érdekeit képviselik. Ezzel sem lenne probléma, ha ezt tennék úgy, hogy ne érje hátrány azokat akiknek semmi közük ehhez, ide tartoznak a gyerekek is.
Az meg hogy valaki gyereke nem hetero de nem azonosul a csoportosulással és a ráerőltető módszerükkel, az nagyon nem ugyanaz.
Őszintén kb. amit láttam az oktatásra vonatkozólag, hogy már 4 éveseknek tartanának felvilágosítást a nemi identitásról, kb. Jehova tanúi típusú házalás.
7-essel értek egyet amúgy.
És azt is ellenzem, hogy kisgyerekeknek akarnak ilyen jellegű felvilágosítást, miközben nekik még a játszótér és a játék lenne a természetes.
Nekünk anno nagyon rég 13 évesen volt középiskolába felvilágosító óránk, koleszba. Nekem volt játszószobám, na most pont ezt akarják elvenni ezzel ezektől a gyerekektől. Egy-egy ilyen felvilágosító óra egyrészt traumatikus is lehet, másrészt összezavarhatja a gyereket. Mert már 4 éves kortól propagálnák ezt. Az hogy ők melegek, biszexuálisak, leszbikusak, transzneműek ez az ő életük, de ne akarják ráerőltetni másra, és én ezt mondom úgy, hogy amúgy nem vagyok homofób, emberek ők is, tisztelem hogy ők így gondolják, de többen vannak akik heteroszexuálisak őket is tiszteljék az LMBTQ is, és tiszteljék a szabad akarat jogát. De ugyanígy a homoszexuálist is aki nem akar azzal azonosulni amit ők képviselnek, hanem éli a mindennapjait anélkül, hogy bárkire is ráerőltetne bármit. Sajna ez rájuk nézve is okoz olyan jellegű kirekesztést, akik meg nem propagálják,meg nem erőltetik, csak élik életüket, és nincs közük ehhez, nem megmondva a másiknak hogy mit csináljon.
Én is tudtam fiatalon 13 évesen, mi az a szó, hogy homoszexualitás, de soha nem neveztük így őket, hogy LMBTQ, mert azért vannak különbségek a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek között is, attól függetlenül, hogy már a 60-as évektől kezdődött a történetük.
Első sorban az embert kell nézni, és tök mindegy hogy hetero, meleg vagy bi, vagy transz, ha pl. számomra a viselkedése nem tetszik, akkor nem lesz szimpatikus, ez nem nemi identitás kérdése.
Jó példa erre Bridget Jones barátai közül a csávó aki azt hiszem meleg volt. De a filmben ez igazából fel sem tűnt, csak hogy jó fej, és segít a barátjának, de nem erőltet semmit.
Ja és amúgy nem vagyok szülő, de tanultam pedagógiát, és gyermek lélektant, ergo nem kellett volna válaszolnom, de szerintem necces ez a fajta házalás. A felvilágosításnak meg van a maga ideje, ha korábban teszik az okozhat kárt. 17-es vagyok.
Lepontozhattok nyugodtan.
"amit láttam az oktatásra vonatkozólag, hogy már 4 éveseknek tartanának felvilágosítást"
Két kérdésem lenne:
1. hol láttál te ilyet? Valami kormánymédiában?
2. Tudod, mit jelent az, hogy felvilágosítás (ami egy nagyon rossz szó mellesleg, a gyerek nem sötét)?
szerintem otthon a szülővel lehet erről normálisan beszélgetni, de ahogy látom elég ritka, hogy ilyen kapcsolatban legyen a gyerek a szüleivel.
én simán beszélgettem a gyerekeimmel erről. de tőlem mindenki olyan, amilyen, tehát az elfogadást próbáltam beléjük plántálni
de nem tolerálnám, ha gyereket akarna örökbe fogadn
pedig lehet, hogy jobban szeretné az örökbefogadottat, mint te a sajátod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!