Mi lehet anyám baja velem? (A részletek lent.)

26 éves vagyok, egyetemre járok, de már évek óta dolgozom mellette. Éjt nappallá téve tanulok és végzem a munkámat, általában napi 3-4 órát alszom, mert éjjel 2-3-ig tanulok, és reggel 5-6 óra körül már kelek is, hogy bejárjak a suliba és a melóba.

A havi keresetem nettó 350-400 ezer forint körül van – ez függ attól, hogy éppen hogy alakult a beosztásom. Édesanyám nettó 215 ezer forint körül keres, és mivel csak mi ketten élünk együtt, úgy gondolom, magyar viszonylatban ez egy kellemes összegnek számít.

Minden hónapban adok anyámnak 130 ezer forintot, amit arra költ, amire kell – értelemszerűen számlákra, nagy ritkán itthoni élelmiszerre stb. Megjegyzem, a havi számlák 50-60 ezer forintot tesznek ki legfeljebb, és anyám heti maximum 3 alkalommal főz, amin kívül sosincs itthon más étel, pl. egy egyszerű szendvicset sem tudnék magamnak összedobni, hacsak nem venném meg a hozzávalókat én. Alkalmanként szoktam én is főzni, mert szeretek a konyhában sürögni-forogni, de a munka és a tanulás mellett sajnos alig-alig jut rá időm.

A fennmaradó pénzemből fedezem magamnak a szükséges kiadásaimat: befizetem a saját telefonszámlámat, megveszem a tisztálkodási szereimet, mert a bőröm és a hajam sajnos rendkívül problémás (talán a folyamatos kialvatlanság és a stressz az oka?), kifizetem a mindennapi ebédemet, a havi kontaktlencsémet és egyebeket. A fizetésem egy részét pedig elteszem magamnak, ha éppen úgy alakul az adott hónap, hogy jut egy kis összeg takarékoskodásra is.

A takarékoskodást azonban anyám rendszerint teljes mértékben szabotálja: két-három havonta 160-180 ezer forintos kabátokat kell neki vásárolnom, 40-50-60 ezerért kell táskákat vennem, esetleg méregdrága cipőt néz ki magának, és addig terrorizál lelkileg, amíg tudja, hogy úgyis megveszem neki.

Ha esetenként megtetszik nekem is valami – legyen az ruha, táska vagy cipő – százszor meggondolom, hogy biztosan megvegyem-e magamnak, mert attól tartok, hogy anyám ezen felbuzdul, és már be is nyújtja a csillagászati összegű kívánságlistáját.

Bevallom őszintén, én is megengedek magamnak havonta néhány kisebb vásárlást, amik nem biztos, hogy a világ legszükségesebb dolgait tartalmazzák, de az esetek 95%-ában ilyenkor könyveket veszek, ritkán pedig zenei CD-t rendelek vagy a kedvenc amerikai énekesemtől egy-két ajándéktárgyat. Alkoholra, cigarettára egy fillért sem költenék soha, míg anyám hozzávetőlegesen havonta 50 ezer forintot elfüstöl.

A problémám egyáltalán nem az, hogy leteszem anyámnak a havi 130 ezret, félre ne értse senki, nyilván tudom, hogy a vizet, az áramot stb. közösen használjuk (bár az igazat megvallva néha úgy érzem, az a napi 6-8 óra, amit itthon töltök, nem feltétlenül arányos az összeggel, amit fizetek érte, de nem baj).

A gond azzal van, hogy egyre gyakrabban kapom meg anyámtól, hogy "jódolgomban nem tudom mire költeni a pénzemet" meg hogy "állandóan csak hozom haza a könyveket, és már alig van hely a polcomon" vagy "hülyeségeket vásárolgatok összevissza", ugyanakkor nem látja be, hogy az ő megfizethetetlen ruháira megy el a fizetésem nagy része, és ha merészelem felhívni a figyelmét arra, hogy hadd vegyek már néha magamnak is pár dolgot, miután napi 16-18 órát gürizem érte, akkor vérig sértődik, majd jön azzal, hogy "na de ő is dolgozik, és akkor majd legközelebb ő is erre-arra költi el a pénzét, nem a számlákra, hanem olyan hülyeségekre, amikre én."

Ezt a hosszú leírást azért osztom most meg itt, mert az imént azt mondta egy pólómra, amit rendeltem, hogy "AZÉRT NEM VESZI EL TŐLEM MINDEN PÉNZEMET, mert azt hitte, spórolni fogok, nem pedig baromságokra költöm majd a fizetésemet." Hát az eszem megáll! Köpni-nyelni nem tudtam...

Szerintetek miért csinálja ezt? Lehúzná rólam a hatvanadik bőrt is. Csak egy pénzeszsák vagyok a saját anyámnak?! Tudom, költözzek el a fenébe. Szívem szerint már ma este pakolnék is, de közben meg azzal fenyeget, hogy én a lábamat ki nem tehetem a lakásból addig, amíg nem fejezem be az egyetemet (már a doktori képzést csinálom...), sőt azt akarja, hogy vegyek fel hitelt azért, hogy NEKI legyen egy lakása, onnan tovább meg "nyugodtan mehetek albérletbe, ha majd úgy döntök." Annyira nem tudom, mit lépjek most... A folyamatos lelki terrorral magához láncol, bűntudatot akar kelteni bennem, nehogy elhagyjam, de egyszerűen úgy érzem, csak a fejőstehenet látja bennem, és azért nem engedi, hogy elköltözzek, mert úgy már nem kapna milliós ruhákat.

Nem tudom, mit tehetnék, de már úgy érzem, összeesek a folytonos fáradtságtól és kialvatlanságtól... :(