Hagyta már más is pár napra másra vagy az apukára a kisbabáját?

"Természetesen az apukájával lesz. Félek, hogy ha sír, nem tudja megnyugtatni majd."

Ha nem bízol benne, hogy képes a gyereketek apja lenni, mi a faxert szültél neki?

Ne haragudj de ez csak hiszti. (sanszosan a hormonok miatt, de akkor is az) A férjed ugyanúgy képes életben tartani egy gyereket mint te. Szoptatni ugyan nem tudja, de tápszerrel megetetni, tisztába rakni és megölelgetni igen.

"El fog felejteni" - ez egy hülyeség, légy erős, ekkora gyerek nem is emlékszik rád. Kb. fél éves kor az, aki már megismeri az anyja (vagy egyéb gondozója) arcát és máshogy reagál rá, mint egy idegenre. Harag mint érzelem szintén nem jellemző egy három hónaposra, szóval ezt erősen túlgondolod.

Amúgy meg többen is mondták, ne sajátítsd ki a gyereket és ne csak róla szóljon az élet, mert ha apukát ennyire figyelmen kívül hagyod annak rossz vége lehet.

A 14-es jól írja, a gyereked kb még azt sem tudja, merre van arccal. Alig van fogalma róla, hogy ki vagy. Az apja is hasonlóan meg fog felelni neki mint te, örülj hogy a létező legközelebbi családtagjára hagyhatod. Legalább az illatotok is hasonló, ez jóformán az egyetlen, amit a gyerek ismerősnek tud találni. Nehogy azt hidd, hogy megkülönbözteti a szìvverésedet másétól. Engem a nővérem gyereke néhány hónaposan, arc alapján simán összekevert az anyjával, pedig nem vagyunk ikrek.

Nyilván nem fog éhenhalni, nyilván nem fogja halálra sírni magát, és nyilván úgyis elalszik előbb-utóbb, mi a fenétől félsz? A műtéted cseppet fontosabb, mint az, hogy a gyereked körül lesz-e néhány napig egy kis változás vagy nem. Majd túléli. Szólj apának, hogy vegye át a gyereket fél napra, és figyeld csak meg, hogy nem fogja kinyírni. Attól majd megnyugszol. Eddig is hagyhattad volna, hogy foglalkozzon vele, néha az ő szívverését hallgassa, meg ilyen marhaságok. Végülis az apja.

Jaj, ne bántsátok már, azért, mert rosszul esik napokra ott hagyni a pici babáját, akivel amúgy még szimbiózisban él, nem kisajátító a kérdező meg nem azt jelenti, hogy ne bízna a férjében.

De egy ilyen kicsi baba még az anyjához kötődik legjobban és igen, más valószínűleg nehezebben tudja megnyugtatni, ha ő az anyukájához szokott.

Én sem tartanék attól, hogy a férjemre hagyjam a babát, ha muszáj, de borzasztóan érezném magam. Hiányozna és sajnálná, ha tudnám, hogy sír, keresi a cicit, az ismerős anyaillatot és nem találja sehol.

Basszus, csak 3 hónapos, normális érzések ezek a kérdező részéről.

#16

Részben igen, senkinek sem esik jól otthagyni a még szinte újszülöttjét, de a kérdező túldramatizálja.