Kamaszként milyen gyakran illetve durván veszekedtél a szüleiddel?

Nekem volt egy olyan időszakom amikor csak megláttam őket már felforrt az agyvizem. Egyszerűen csak rájuk néztem és eszembe jutott, hogy mit csináltak velem a múltban, és bumm aznap nem is szóltam hozzájuk, csak este mentem haza. Veszekedni, kiabálni én soha, anyám szinte mindennap, én csak csendben voltam, lehet hogy ezzel raktam mindig olajat a tűzre, nem tudom. Lehet elkellett volna mondanom, hogy nekem hogy esik az amit csinál nap mint nap.

Nekem kuss volt a nevem mindig is. Apám egy nárcisztikus elnyomó volt.

Sokszor. Felnőtt fejjel el kell ismernem, hogy nem volt igazam. Ha visszaforgathatnám az időt, mindent másképp csinálnék. Ha lenne gyerekem, és olyan lenne, mint én voltam, megölném magam.

2-es, ugyanez, csak engem az apám próbált bekorlátozni, még önálló gondolataim sem lehettek. Ha nem lettek volna a szüleim ilyen beleállósak, sokkal simulékonyabban lezajlott volna a kamaszkor. Pont a legrosszabb felállás volt, apám mindenben kontrollált, anyám pedig nemes egyszerűséggel leszart.

Ahányszor valami épp nem volt megfelelő anyámnak.

12-15 éves koromig naponta többször is, már amikor épp nem ők ordítottak egymással. Folyamatosan balhéztak, nem lehetett tőlük tanulni, olyanok voltak, mint két óvodás, minden hivatalos papírt nekem kellett csinálni helyettük de azért hülyeségeken számon kértek, pl. hogy miért nem takarítottam ki suliidőben, amikor otthon sem voltam, stb. Gimis koromra beleuntam, láttam hogy ezzel nincs mit kezdeni és leléptem koliba, amikor pedig bezárt a koli, minden nap este 9-re mentem csak haza az utolsó busszal, addig a suliban tanultam meg mentem edzésre.

Annyira szomorú hogy a legtöbb kamasz ennyire tiszteletlen. Inkább elásnám magam mint hogy igy beszéljek a szüleimmel. 🤦‍♀️