Más családokban hogyan nyílvánúl meg az anyai szeretet otthon?

Miből érzitek azt, hogy az anyukátok szeret titeket? Honnan tudjátok, hogy tényleg szeret, vagy csak megfelelésből látja el a feladatait felétek?

Én valamiért úgy érzem, hogy köztem és az édesanyám között alig van kapcsolat. Helyette inkább csak a megfelelési kényszerét érzem minden cselekedetében.

Soha semmit nem akartam elmondani neki magamrol, mindig titkolóztam előtte, nem bíztam meg benne mert vagy csak elítélt, vagy megalázott, és sosem tudott segíteni. Mindig úgy nézett rám, mintha valami baj lenne velem, Mindenbe negativan szól bele, turkált a cuccaimbam, majd számonkért, sokszor kibeszéltek másokkal, es ha valaki rosszat mondott rám, akkor nem megvédett, hanem számonkért más véleménye miatt, a lányos dolgokat is elítélte, nem merek előtte nőiesen víselkedni sem. Gyakran szégyellem magam előtte. Nem tanúltam meg tőle főzni, a takarítást pedig bűntetésként használta gyerekkoromban. Közös programok nem nagyon voltak, felnőttként pedig alig jut eszembe, hogy keressem őt, amit szintén számonkér rajtam. Nem vagyunk rosszban, de nekem olyan közömbös, semmilyen a kapcsolatom az anyámmal és az apámmal is. Amit nem értek, mert konkrétan nem bántottak soha, viszont én sokszor érzem azt magamról, hogy nem vagyok szerethető. Egyszerűen nem értem hogy miért ilyen semmilyen, közömbös, hideg a kapcsolatom a szüleimmel.

Máshol hogyan mutatja ki az anya a szeretetét a gyerekei felé?