Mit csináljak, ha a sírás fojtogat, amikor arra gondolok, hogy haza kell költöznöm a szüleimhez?

Egy határmenti kisvárosban nőttem fel, és nem fogom túldramatizálni a helyzetet, hogy köves út sincs és a legközelebbi Interspar is 50 perc kocsival, mert azért egy jobban szituált város.

Van Aldi, Lidl, Tesco, de pl. nincsen egy normális étterem, vagy kávézó. Ruhaboltok se nagyon, csak az "Ani divat", meg Ázsia Center. Nincs a környéken nagyobb város, Budapest több, mint 200 km. Se színház, se múzeum, se mozi. Nincsenek kulturális programok, semmi. És sajnos nem is Ausztriával határos, hogy néha kimehessen oda az ember, vagy valami...

18 évesen elkerültem onnan, mert Budapesten kezdtem a továbbtanulást. Jelenleg harmadéves joghallgató vagyok. Az anyám mindenáron azt akarja, hogyha itt végzek, költözzek haza és dolgozzak a férjének (ügyvéd). Mert hogy mit akarok Pesten kezdeni magammal, itt a friss jogászokat csicskásnak veszik fel, sosem lesz lehetőségem saját irodát nyitni, otthon meg átvehetném teljesen a férjéét majd. Meg hogy eladom az itteni lakást és ennek az árából otthon kacsalábon forgó palotát lehet építtetni. Ja, csak az sem 3 hónap, hanem minimum 2 év, ha minden jól halad. Addig nekem velük kéne éljek. Ez is zavar, hogy 18 éves korom óta egyedül élek, senkihez nem kell alkalmazkodnom, azt csinálok és akkor, amit szeretnék. 23-24 évesen pedig költözzek vissza az emeleti gyerekszobámba ÉVEKRE. Így is ha hazamegyek, az anyám mindenről elszámoltat. Hová megyek, kivel, minek. Ha mondjuk tovább maradok, mint este 7, hívogat, hogy mikor megyek már haza és "ne legyél ott, ne zavarjál". Ismerkedni sem nagyon lehet ott, mert az összes korombeli elmegy, aki meg ott ragadt, az olyan is...

Most nyáron voltam ott többet és azért a nyári időszak mindenhol forgalmasabb, de ott este 9 után megállt az élet. Semmi nincs nyitva, nem tudtunk beülni a barátnőimmel este 10-kor egy pohár borra, de még taxit sem tudtunk hívni, mert hétköznap azok se járnak.

Az anyámékon is látom, hogy annyi az életük, hogy eljárnak dolgozni, utána boltba mennek, majd haza. Nem akarok így élni és ha belegondolok, hogy ez vár rá is, sírhatnékom van.