Miért utál az egész családom?

Anyám azt mondja azóta rossz az élete, mióta én megszülettem. Sosem viselkedtem rosszul, még gyerekként sem, mégis rossz voltam. Azt mondják rám a szüleim, bár beadtak volna engem egy nevelőintézetbe. Sokszor elmondtam nekik a problémáimat, még se találtam sose megértesre. Mert én csak állandóan panaszkodok. Egy vigasztaló szót sose mondtak nekem. A tesómat szeretik, hiába 30 éves, és még otthon él. A tesóm is szintén ugyanúgy belém köt. Azzal foglalkozik ő is egész nap mivel kössön belém. Anyám azt mondja a betegsége és az én születésem után lett rossz az élete. A betegsége is azért rosszabb mert csak idegesitem, mindenért én vagyok a hibás.

Tesóm bármit csinálhat, bele senki nem köt, sőt ő mindig olyan okosságokat mond, amit meg is fogadnak. Anyám is azt mondta a lelki társa a testvérem, mert vele ő megbeszélheti a bajait, nem úgy mint velem, aki csak saját magával törődik.

Sosem voltak sikeresek az emberi kapcsolataim, belém is kötöttek az iskolában is. Ezért az akkori tanárom pszichológushoz akart küldeni. A szüleim azt mondják bár elküldtek volna oda, hát ha akkor nem lennék ilyen bolond.

Munkám az nincs, bár nem is hiszem hogy jó lennék bármiben is. Anyám utálja nézni egész nap a fapofámat.