Rosszul kéne éreznem magam azért, mert nem tudok megosztani anyámmal számomra fontos dolgokat?

Nekem anyám ugyanez, és valamilyen szinten apám is. Mindenben csak visszahúzott vagy leszólt. Gyerekként vagy tinédzserként minden álmom összetörte. Folyamatosan azt hangoztatta, hogy belőlem csak wc pucoló lesz maximum, mert nem tanulok jól. (Ehhez képest én keresek a legjobban a családban) Soha nem engedett el bulizni vagy hogy eljárjak a barátaimmal, osztálytársaimmal, mert ő félt... Mindenből kimaradtam és emiatt a barátaimmal szépen lassan eltávolodtunk és azt vettem észre, hogy már senki nincs körülöttem.

Lassan 30 vagyok, többször próbálkoztam nyitni felé, de szokás szerint csak visszahúz még most is. Azóta már van egy férjem és építkezni szeretnénk. Természetesen ebbe is beleszól, hogy "az minek, maradjunk inkább itt, ne verjük magunkat akkora költségbe, minek nekem olyan luxus ház", stb.

Szerencsére, most megsértődött egy apróság miatt és hónapok óta nem beszélünk. Amióta ez megtörtént, azóta sokkal szabadabbnak és nyugodtabbnak érzem magam. Időközben egy elektromos kis járgányra is beruháztam munkába járáshoz, amiről a szüleim semmit nem tudnak. (máshol tárolom) Ha belevontam volna őket, tuti jött volna a szöveg: "Minek ilyen drága autó? Na majd meglátod, két év múlva szar lesz, mert te nem értesz az autókhoz! Egyáltalán minek még egy? Ott a régi, az nem jó? Mit akarok én csinálni az udvarból, autós parkot?"

Azért is rengeteget hallgattam, hogy hitelt mertem felvenni anno, mert szerintük a hitel rossz! Az már nem igazán jut el a tudatukig, hogy a hitel nem olyan rossz dolog, csak ésszel kell csinálni. Hiába magyaráztam, csak fújták a saját "igazuk".

Eléggé gáz, hogy ilyen korban még mindig titkolóznom kell előttük, főleg anyám előtt, de már belefáradtam a sok negatív beszólásokba. Sokkal jobb, ha nem tudnak semmiről. Így, hogy nem is szól hozzám, még jobb a helyzet.