Mártsam be a legjobb barátnőmet a szüleinél? Vagy mit tegyek?
17 évesek vagyunk. Már kb 2 éve beszélget egy nálunk idősebb sráccal (21), kavartak is párszor, de közben a srácnak végig barátnője volt. Nem egy, hanem több, és minden szakításnál a barátnőm abban reménykedett, hogy na majd vele fog összejönni legközelebb. De ez sosem így lett...
Most a srác elhívta Pestre, hogy találkozzanak, merthogy ő ha itthon van, nem ér rá (ja, mert jön vele a barátnője mindig).
Tőlünk Budapest több, mint 200 km, az utolsó vonat este 7-kor indul Pestről ide. A srác 8-kor akar vele találkozni, de azt már előre mondta, hogy kb 10-ig ér rá, mert utána a barátaival lesz. A barátnőm így is akar menni és hogy utána akkor még sétálgat a belvárosban, vagy beül valahová még, meg felül valamelyik éjszakai járatra és zenét hallgat, ő ezzel elvan az első vonat indulásáig. De ettől már nekem van szekunder szégyenem, hogy ennyire szalad utána. Már az is, hogy ő utazik sráchoz, meg a srác képes felrángatni innen azért, hogy "megigyanak valamit", mikor tudja, hogy nem tud hol aludni és haza sem tud jönni Pestről a barátnőm. Ráadásul tudjuk, hogy azért nem mehetnek a sráchoz, mert a barátnőjével lakik... Undorító az egész. A barátnőm közben oda és vissza van, hogy elhívta találkozni és hogy nem fogja lemondani, meg lehet a srác meggondolja magát majd és lemondja a haverjait, aztán vele lesz egész este. Közben meg szerintem csak unatkozik és kell valaki, aki kitölti az üresjáratot.
Mondtam azt is, hogy beszéljünk a bátyámmal és esetleg menjen fel vonattal, mi meg később érte megyünk, még az üzemanyagot sem kérné el tesóm. De hogy nem, mert mi lesz, ha a srác mégis ráér egész este, akkor minket hiába rángatott volna fel és nem akar ugráltatni. Meg hogy a tesómnak osztálytársa volt ez a srác és utálja, a szülei sem szeretik és nem akarja, hogy fejmosás legyen ebből otthon.
Sosem voltam még Pesten éjszakai járaton, vagy egyedül egész este, de szerintem nem veszélytelen egy fiatal (és csinosabb) lány számára. Féltem nagyon, szerinte meg csak az ördögöt festem a falra, mert nyáron, mikor tele van minden turistával, ugyan ki támadná meg... De hajnal 4-5-kor már nincsenek tele a helyek egyáltalán, az első vonat meg reggel 6-kor indul.
Nem tudom, mit csináljak, mert tudom, hogy nagyon várja ezt a talit és teljesen többet gondol bele, mint a srác.
Én lennék az alibije, hogy a szüleimmel kimegyünk a nyaralónkhoz és ő is kint alszik velünk.
De közben meg a szülei annyira végtelen rendes emberek, hogy szerintem ha eléjük állna és elmondaná ezt, az apukája még azt is mondaná, hogy akkor ő elviszi és haza is hozza majd. Ezért nem értem, miért akar nekik hazudni.
Nem szeretik a srácot, oké. Én sem szeretem, de attól még nem akarom, hogy ő meg egyedül kódorogjon Pesten egész éjszaka.
Vagy túlaggódom és tényleg nem lesz semmi baja azon kívül, hogy hulla fáradtan jön haza?
"Én lennék az alibije, hogy a szüleimmel kimegyünk a nyaralónkhoz és ő is kint alszik velünk."
Ebbe semmiképp se menj bele, hogy te legyél az alibi, ha úgy gondolod, hogy nem helyes, amire készül.
Ez nettó hülyeség. Még arra is fogadni mernék, hogy arra a 2 órára sem megy majd el valami kifogással amikor a barátnőd már pestről hívja, hogy hol van…?
Nagyon naiv, és szinte biztos, hogy még abból sem tanulna, ha most is felültetné, ha pedig tényleg megjelenik akkor csak még nagyobb hülyeségekben lesz benne az elvakultsága miatt.
Mi baja lehetne? Maximum megerőszakolják. Vagy a srác + haverjai, vagy valami random idegen, míg Pesten kódorog éjszaka.
Együtt tudsz ezzel élni, hogy mégis elmegy, és te nem szólsz senkinek?
Én a bátyóval együtt vállalnám a gardedám szerepet. Akár úgy, hogy hé figy, tesóm pont aznap megy fel a haverjaival, gyere velünk, jobb, mint a vonat.
És akkor fel is ti vinnétek, meg mellékesen meg lehet említeni, hogy még maradtok egy darabig, szóljon, ha kell hazafelé is fuvar.
Akár bevállalnám azt is, hogy a közelben maradok, ahova pl. beül a sráccal, hogy lássam, minden oké e...
Hany evesek vagytok? Olyat nem
Lehet csinalni, hogy a csaj eloszor kettesben lesz a sraccal, aztan majd csatlakoznak a haverokhoz? Vagy a haverok sem tudhatjak, hogy a csajjal van? Szegeny srac baratnojet nagykn sajnalom. Meg teged is, hogy kihasznal
Na ez több szempontból is hülye történet. A barátnőd ennyire idióta, hogy olyannal akar járni aki hetente váltogatja a lányokat? Azzal tisztába van, ha össze is jönnek mellette is 0-24 csalni fogja? Nekem is van ilyen barátnőm, aki nem bír a se.gén megülni, mert kilométerhiánya van. Oké. Ha ez őt nem zavarja, csinálja. A másik, én értem te most nagyon játszod a hős szerepet, de ne üsd bele az orrod, mert téged is megráncigálnak, hogy falaztál neki. Gondolom ezt te sem akarod. Mi történik ha nem jön haza? Budapest elég veszélyes hely főleg éjszaka, FŐLEG a vasútallomáson. Megyeszékhelyen lakom, járok vonattal. Undorító ami este van, csövesek, minden. Budapest meg gondold el milyen lehet.
Már mindehogy rosszul jársz. Elmondom miért: ha szólsz a szüleinek vérig lesz sértve, kitudja meddig nem beszéltek majd. Ha nem szólsz, valami történik, te (is) leszel felelősségre vonva. Ha nem történik semmi, (viszont ez előbb vagy utóbb úgyis kitudódik, mint minden) akkor gondolom a szülei berágnak, egyedül ment, este, aztán nem engedik sehova. Akkor azért fog majd menni a hiszti.
Ez már mindenhogy rossz, döntsd el melyik a legjobb megoldás, cselekedj aszerint. Amúgy meg ahogy írod nemsokára 18 lesz, szóval azt csinál onnantól amit akar.
Nekem 16 évesen több eszem van, mint a barátnődnek, már bocsánat..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!