Anyukám állandóan szekáll, pedig ő sem sokkal jobb?..
Édesanyám nagy sérelme, hogy nem kezdtem el a jogosítványt 17 évesen. Akkor még nem éreztem magam készen, elkezdtem halogatni.
18 évesen jelentkeztem végül, de a korona közbeszólt, így tavaly februárban kezdtem és csak most tudok vizsgázni.
Ennek köszönhetően persze a költségek is elszálltak, 58 óra után megyek vizsgázni. Ebben benne voltak a lezárások korona miatt, nem kaptam oktatót 2,5 hónapig, idén a nyaralások stb. Meg persze nem voltam benne olyan nagyon biztos, nem ment olyan jól a vezetés, a hétfői vizsgától is nagyon félek
A jogosítványomat a szüleim finanszírozzák.
Ma volt a befiztés, hiszen hétfőn vizsgázom és 28 órát fizettem egybe (30alap már megvolt régebben)
Anyukám ma nagyon összeveszett velem. Nyilván frusztrálja a helyzet nagyon, de nem tehetek róla sajnos. Közel 380.000forint körül lett mindennel együtt (kresz, elsősegély, stb stb)
Viszont mondta, hogy nem a pénzről van szó, hanem, hogy nem kezdtem el korábban, mert akkor még olcsóbb volt, meg nem lógott volna bele a 12. Osztályba ilyenek.
Hogy mindig mindent halogatok, összeszedetlen vagyok, és ezt a későn kezdtem a jogsi dolgot minden vitában felhozza.
Viszont az iskolával minden rendben lett, a középsulis éveim legjobb átlagát hoztam (4,6), illetve érettségim is elég jó lett, álom egyetememre is felvettek.
Anyukámnak is megvannak a hibái, ő maga nagyon forró fejű, évekig nem dolgozott, most kezdett kisegítőként dolgozni ingatlan irodában, a fizetése töredéke, eltörpül apkám bankári fizetése mellett. Azaz kb apukámból élünk.
Tanárnő végzettsége van, de sosem dolgozott annak. Mondom, 45 évesen dolgozott életében először diákmunkákon kívül. Arra hivatkozott, hogy ő nevelt minket, míg apa dolgozott. (Minden más barátom szülei dolgoznak mindketten)
Anyám túlsúlyos, sokat iszik, nem mozog semmit.
Így anoníman szólva apukám tart el minket, anyukám a mostani életvitelt nem tudná fent tartani.. nagy ház; több autó stb stb
Annyira szívesen visszadobnám ezeket néha, mert ő sem tökéletes, de ezzel örökké elásnám magamat. Összeveszni nyilván nem szeretnék.
Félek, hogy egyszer kicsúszik, de ezután sosem beszélne velem szerintem.
Összegetve nagyon szerető és törődő édesanya, de vitákban nagyon aljas tud lenni.
Bármi, pl nem mosogattam el magam után, mert siettem vhova, mondtam meglesz, ha hazajöttem.
Erre rámförmed, hogy megint rámhagytad a mosogatást (pedig nem), mindent tologatsz, mint a jogsidat is. Totál szétszórt vagy..
Mit tudnék tenni??
(19/F)
Ősztől egyetem, de nem lakom messze az egyetemtől, egyelőre nem tervezek elköltözni, max ha szükséges (anyagiak, kényelem és korona miatt is)..
Én 25 évesen kezdtem a jogsit, rendben hogy nyilván saját pénzből, de te 19 vagy. Most mész egyetemre, a koronáról nem tehetsz, úgyhogy ez a halogatós duma elég nagy hülyeség.
Az egyetem mellett szedj össze egy kis pénzt és valószínűleg úgy már nyugodtabb lesz a légkör, plusz az mindig jó. Ha lesz megtakarításod és rosszabbra fordulna a helyzet vagy folytatódna, akár el is tudsz így majd költözni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!