Fiatalok! Hogyan tanultátok meg saját magatok intézni a “felnőtt dolgokat”?

passz, kicsiként ugye anya kísért az okmányirodába, de sose engedte, hogy szaladgáljak vagy az automatát fosztogassam, így egyszerűen csak megjegyeztem, hogy hogyan működik a dolog. az első számlám nyitásakor is velem jött, gyakorlatilag ő választott csomagot, de megbeszéltük előre, és nekem kellett az ügyintézővel beszélni (és szólt, hogy legyek kedves visszategezni, ha már egyszer az bunkó és nem magáz), aztán egy évvel később külföldi számlám lett, oda apám jött velem, de igazából ott is csak azért, hogy segítsen eldönteni, hogy nincs szükségem utasbiztosításra, és hány eurótól kérjen a kártyám pinkódot. minden más ismeretlen ügyintézést meg úgy kezdek, hogy elolvasom a megfelelő honlapon, hogy mi kell ahhoz, és amikor az mind megvan, odamegyek és megcsinálom.

szerintem a gond nálad kezdődik, annyira gyerekstátuszban érzed magad, hogy ezt az ügyintézők és megérzik, és nem vesznek komolyan. tisztázd magadban hogy felnőtt ember vagy és fizető ügyfél, és várd is el az ehhez illő bánásmódot. én külföldön is fennakadás nélkül intézek mindent, eszembe sem jut, hogy adott ügyintéző nem szolgál ki és nincs segítségemre. ha eleve úgy mész be, hogy jajj, én csak egy ártatlan buta kislány vagyok, akkor persze hogy elzavarnak és korábban kezdik az ebédszünetet. felnőtt embert ezzel szemben bonyolultabb kidobni, mert az a végén még panaszt is tesz.

Már 30 elmúltam, de pl. ha építkezésbe vagy nagy felújításba kezdenék, én is izgulnék a mesterek és szerelők miatt. Mert fogalmam sincs, mi hogy működik, kivitelezhető-e egyáltalán amit akarok, és mennyibe kerül. Én is átverhetőnek és tudatlannak érzem magam. Valószínűleg ajánlás útján keresnék embert.

Ügyfélszolgálatokon és egyszerűbb szolgáltatásoknál az lett a bevált módszerem, hogy miközben kedvességgel fordulok az ügyintéző felé, teljes lelki nyugalommal felvállalom a tudatlanságomat, de nem szégyenkezve, hanem úgy, mintha ez lenne az alap, és nem lenne nagy ügy. Mert így is van. Alap, hogy nem tudod, mit hogy kell csinálnod, és ez nem nagy ügy. Szépen felteszem a kérdéseimet, mintha csak azt kérdezném, milyen időnk van. Ha bankszámlát szeretnék nyitni, bemegyek a bankba, kiválasztom a sorszámhúzónál a megfelelő menüpontot, és az ügyintézőnek köszönés után mosolyogva annyit mondok, szeretnék nyitni egy bankszámlát. Ő pedig majd megkérdezgeti, amit kell (forint vagy deviza, ajánljon-e csomagot, van-e jövedelmem, szeretnék-e majd netbankot, SMS értesítést stb.).

Ha nem tudom, ott kell-e egyáltalán intézni az adott ügyemet, ahová mentem, akkor megkérdezem: "jó napot, elnézést, itt kell intézni a "mittudoménmi"-t?

Amikor memóriakártyát vettem a telefonomba, akkor is tök simán megkérdeztem az eladót, hogy minden telefonba ugyanolyan kell-e. Sejtettem, hogy ez olyasmi, amit rajtam kívül mindenki tud, csak én vagyok kütyüanalfabéta, de már nem éreztem cikinek, nem is volt az.

Mindezt mosolyogva, kedvesen, nyitottan, barátságosan, és LAZÁN, ezért általában visszafelé is normális válaszokat kapok. Ha valaki ok nélkül lekezelő velem, akkor pedig igyekszem lesöpörni magamról, mert ő a bunkó, nem én.