Az anyám azt mondta,hogy senki nem szeret engem.Erről szeretnék kérdezni valamit?

Nem igazán van már erőm vitatkozni vele.Olyan,mintha egy alul üres vízbe önteném a vizet.De nekem még szükségem lesz arra a vízre.Gyerekkorom óta mondja nekem,hogy soha nem fogok semmit elérni és hogy senki sem szeret.Azt is mondta,hogy a barátaim sem szeretnek.Gyűlölöm,hogy folyton extra munkát csinál nekem.Ugyanis én ezt nem vagyok hajlandó elhinni.Mert igenis dolgozom azon,hogy lássam magamban az értéket és szeressem magam.De például most is sírok.Mert úgy érzem magam ilyenkor,mintha egy-egy ilyen rosszindulatú komment visszavetne a fejlődésben.Olyanokat mondd,hogy őt többen szeretik mint engem és hogy engem mindenki elítél, amiért rá merek kiabálni,amikor már nem bírom.Meg hogy elítélne emiatt bárki,aki hallja.Viszont,amikor megkérdeztem tőle,hogy szerinte arról mit gondolnának mások,amit rólam mond,arra meg azt mondta,hogy ő halkan beszél és ezért nem is hallják meg.A helyzet az,hogy néha úgy érzem,hogy szeret.Máskor meg hogy nem.Csak megszeretném kérdezni,hogy ez beleesik-e az abúzus fogalmába,vagy csak én túlzom el.Mert néha tényleg össze vagyok zavarodva.