Mérgező szülő-gyermek kapcsolat?

Ketten vagyunk lánytestvérek, mindketten itthon élünk, már a 20-as évek végén járva.

Van egy páromnak való férfi, akit bemutatnék már szívesen itthon.

Még nem volt olyan komoly kapcsolatom eddig, akit bemutattam volna.

A kapcsolatunk nem az igazi és nem is volt az soha anyuval, nekem lelki támogatásra lenne szükségem. Persze beszélgetünk, de soha nem lelkizünk.

Szerintem a szülők annyira megszokták ezt, hogy így négyen elvagyunk itthon plusz egy kutya, aki körül forog sok minden (igaz beteges, idősebb)...

Persze új szerep lenne, ha kerülgetni kellene néha a párom vagy elköltöznénk... ezek mind a komfortzóna elhagyását jelentenék.

De szeretnék azért, ha összejönnék valakivel, akivel összekötöm az életem. De így nehezen tudom őt behozni az életünkbe, ha nem érzem azt, hogy érdekelnék, mi a helyzet velem és a pasival.

A nővérem pedig negatívan nyilvánul meg a pasit illetően, neki nagyon kényelmes így itthon... csak nem tudom mire gondol a szülők örökké élni fognak..... le kellene válnunk, én le is fogok...

Egy anyának nem az a feladata, vállalása, hogy lelkileg támogatja, bíztatja a lányát, tanácsokat ad neki, ösztönzi, egy leendő párkapcsolattal kapcsolatban...?